A balmazújvárosi Balogh József és felesége 6 éve nevelőszülők és 3 gyermeket bíztak a gondjaikra. Azt mondják, soha nem volt rájuk panasz. Pár nappal ezelőtt azonban emailt kaptak, amiben az állt, hogy a 4 éves Milánt, akit 7 hetes kora óta neveltek, másik nevelőszülőhöz helyezik át – számolt be az RTL Híradó.
“A nevelőszülő az örökbefogadó szülőkkel ellenséges volt. Olyan légkört teremtett, ami a sikeres örökbefogadási folyamatot ellen hatott” – ezzel indokolta a gyámügy, hogy elvették Baloghéktól a kisfiút. A házaspár állítja, ők nem akadályozták az örökbefogadási folyamatot. Szerintük az intézkedés igazságtalan volt és nem szolgálta a gyermek érdekét. A házaspár azt szeretné, ha továbbra is ők gondoskodhatnának a kisfiúról, egészen addig, amíg más örökbe nem fogadja.
Az RTL Híradó által megkérdezett szakértő szerint csak különösen indokolt esetben helyezhetnék át a gyermeket máshová, például ha rendkívül rossz körülmények között nevelik, de ebben az esetben semmi nem indokolhatta az áthelyezést.
Kiemelt kép: illusztráció, iStock