nlc.hu
Család

Ever More, a másféléves gót kislány

Ever More, avagy az igazi Wednesday Addams még csak másfél éves

A szülei szerint fontos, hogy elfogadásra neveljük a gyereküket.
Ever More, avagy az igazi Wednesday Addams még csak másfél éves

Reby Hardy 2021 júliusában adott életet kislányának, Ever More-nak, aki már igazi internetes híresség annak köszönhetően, hogy egy igazi Kis Wednesday Addamsként nevelkedik, legalábbis, ami a külsőségeket illeti. Az édesanya akkor döntött úgy, hogy hagyományosnak éppen nem mondható stílusban rendezi be gyermeke szobáját, illetve igazi gótbabának öltözteti majd, amikor az interneten talált egy viktoriánus kiságyat. 

“Három fiam van, és amikor kiderült, a negyedik gyermek kislány lesz, dönthettem volna úgy, hogy minden rózsaszín lesz, de valami másra vágytam. A ház többi része neoviktoriánus stílusú, és amikor rátaláltam 1864-ból származó kiságya, minden eldőlt” – nyilatkozta. Aki aggódna amiatt, hogy egy ilyen antik ágy nem biztonságos, az megnyugodhat, a szülők felkértek egy asztalost, hogy végezze el rajta a szükséges átalakításokat. 

Reby Hardy azt is elárulta, hogy háromfiú édesanyjaként nagyon megijedt, amikor kiderült hogy kislánya lesz, amikor Ever More, minden félelme elpárolgott. “A szabadban született egy zivatar alatt. Minden alkalommal, amikor összehúzódásom volt, mennydörgött. Ez volt a legőrültebb, legősibb élmény. Amikor pedig megérkezett, még az eső is elállt” – tette hozzá megjegyezve, hogy Ever More születése is egy igazi gótbabához illő volt. 

Az édesanya bevallotta azt is, mivel New Yorkban nevelkedett, ezért természetes volt számára az, hogy ami különleges, az értékes, illetve, hogy nyugodtan lehetünk mások, nyugodtan kilóghatunk egy kicsit a sorból. És – árulta el – családjával is egy igazi gótikus stílusú házban nőttek fel. Azt, pedig, hogy mennyire fontos az elfogadás, gyermekeinek is igyekszik átadni.

Az emberek azt mondják, hogy mi vagyunk az új Addams család A legidősebb fiamnak, Maxelnek derékig érő haja van, Wolfgang pedig imádja az élénk színeket, mindig kékre és bordóra festi a haját. Mások vagyunk, és a gyerekeket arra tanítjuk, hogy soha ne ítéljenek meg senkit a külseje alapján. Azt akarjuk, hogy szabadon élhessenek, hogy a társdalami elvárások ne nyomasszák őket” – tette hozzá. 

(via Metro)

(Kiemelt kép: nlc-montázs, forrás: TikTok/rebyhardy)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top