nlc.hu
Család

Beperelt kómás anya

Végrehajtót küldött volt férje az évek óta kómában fekvő Katalinra

Jelenleg az ápolási díjból a törvények miatt nem vonhatják le a tartozást, de a nyugdíjából már biztosan megteszik.

Újabb támadást indított a magatehetetlenül vegetáló fiatal nő, Varga Katalin ellen a volt férje, aki korábban a kilenc éve éber kómában szenvedő asszonyt gyerektartásért is beperelte. Az édesanyja 24 órában ápolja szeretett lányát, de a fáradtságtól már a végkimerülés határán áll, alig tud menni, s az elmúlt hetekben többször is összeesett – írja a Blikk. Az asszony nem tudta fizetni a gyerektartás és a rokontartást, így a férfi őt is beperelte és végrehajtást indított a két nő ellen.

A végrehajtó 600 ezer forintot akart behajtani rajtuk, de nincs semmi a nevükön. A nő most attól fél, a sok stressz miatt a nyugdíjas kort sem éri meg. Jelenleg az ápolási díjból a törvények miatt nem vonhatják le a tartozást, de a nyugdíjából már biztosan megteszik.

Lányát, Varga Katalint egy jóindulatú agydaganatot eltávolító műtét után egy kórházi baktérium támadta meg 2014-ben, a családja szerint emiatt került éber kómába, 100 millióra perelték a kórházat, de első fokon vesztettek. A tragédia óta Katalin nem tud beszélni, mozdulatlanul, magzatpózban fekve tölti az idejét. Bár a lábát és a száját néha tudja mozgatni, a felépülése még mindig reménytelennek tűnik, önellátásra és kommunikációra továbbra is képtelen. Jelenleg arra várnak, hogy beültessék Katikának a koponyaimplantátumot, és kiutazhassanak Barcelonába egy speciális kezelésre, ami pozitív irányba mozdíthatná az állapotát.

Katalin egykor egy meseszép birtokon élt a férjével és a gyerekeivel, ám a tragédiája után eltiltották tőle a kicsiket. Miután a lánya nemrég nagykorúvá vált, felvette vele a kapcsolatot, így már rendszeresen látják egymást. Azóta a fia is felnőtt lett, de – bánatára – róla nem tudnak semmit.

Kómában lévő nő a kórházban

Ilusztráció: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top