nlc.hu
Család
36 órán át nyugtatta a romok közé szorult húgát egy szír lány

36 órán át nyugtatta a romok közé szorult kishúgát egy szír kislány

A testvérpár két betonlap közé szorult a földrengés miatt.
Mentős visz egy, a romok alól mentett gyereket Szíriában

Harminchat órát töltött a romok alatt egy testvérpár Szíriában, míg a mentők ki tudták őket szabadítani – számolt be a CNN. A nagyobbik lány, Mariam, még tudta mozgatni a kezét, amivel a kishúga haját simogatta miközben nyugtató szavakat mondott neki.

A két kislány éppen aludt, amikor a katasztrófa történt. A hétgyermekes család többi tagja ki tudott menekülni a romok közül, ám a két gyerek beszorult a lehulló betonlapok közé, így őket csak a mentősök tudták kiszabadítani. 

A gyerekeket Szíria a lázadók által irányított területén a “fehérsisakos” önkéntesek mentették ki: a segélyszervezet videót is készített az akcióról, amin hallgató, ahogy az idősebb testvér könyörög, hogy húzzák ki őket a romok alól.

„Szedjetek ki innen és bármit megteszek. A szolgátok leszek” – mondta a kislány a mentésére siető önkéntesnek. A mentőosztag tagja elmagyarázta, hogy semmit sem kell tennie és a kiszabadítása után orvosi ellátásban részesítette a két gyereket.

A család otthona Idlíb kormányzóságban, a lázadók által ellenőrzött észak-szíriai területen található. A Szíriai Polgári Védelem és a “Fehér Sisakosok” nevű csoport szerint legalább 1730 ember halt csak ebben a régióban.

A csoport kedden közölte, hogy a halottak és sebesültek száma várhatóan jelentősen emelkedni fog, mivel több száz család van a romok alatt.

A SANA állami hírügynökség jelentése szerint legalább 1262 halálesetet erősítettek meg Szíria kormányellenőrzés alatt álló részein, így a szíriai áldozatok száma összesen csaknem 3000-re emelkedett.

A török-szíriai határon a földrengés halottainak száma már meghaladja a 15 ezret: a segélyszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy ez a szám valószínűleg jelentősen emelkedni fog.

Az életmentő eszközök és felszerelések lassan jutnak el a rászorulókhoz, ráadásul az ENSZ már a földrengés előtt is azt mondta, hogy Szíria lakosságának 70%-a humanitárius segítségre szorul.

„Ez a tragédia pusztító hatással lesz sok kiszolgáltatott családra, akik nap mint nap küzdenek szeretteik életben tartásáért” – fogalmazott kedden nyilatkozatban az ENSZ szíriai rezidens koordinátora és ideiglenes humanitárius koordinátora, valamint a szíriai válság regionális humanitárius koordinátora.

Az ENSZ és a humanitárius partnerek szerint jelenleg az azonnali szükségletekre összpontosítanak, beleértve az élelmiszereket, a mentéshez szükséges, nem élelmiszer jellegű cikkeket és a gyógyszereket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top