nlc.hu
Család
Az elmúlt hónapokban 3 rokont kellett elbúcsúztatniuk a Tímár családnak

Tragédiák sorozata a Tímár családban, 3 szerettüket is elvesztették

Tragikus balszerencse, a Tímár családban november óta három tragikus haláleset is történt.
Gyertyák

A tragédiák sorozata azzal kezdődött, hogy fociedzést követően meghalt 12 éves Tímár Áronka, aki rokona volt a később elhunyt testvérpárnak, Tímár Jánosnak és Trifán Viktornak.

2023. február hetedikén temették Trifán Viktort, majd, ahogy azt az nlc is megírta, temetése után lett rosszul és halt meg a híres gyimesközéploki népművész, Tímár János. Amint azt tudni lehet, János már a halotti toron sem teljesen érezte jól magát. A családjának rosszullétre panaszkodott, ezért autóba ültették, hogy hazavigyék. A Bors információi szerint még kihívták hozzá a mentőket, de a gyorsan megérkező orvosok már nem tudtak rajta segíteni. A gordonkaművészt a tervek szerint jövő csütörtökön temetik Gyimesközéplokon, a testvére közelében.

Viktor hegedűn, János pedig ütőgardonon játszott, utóbbit manapság már leginkább a csíki székelyek és csángók használják a hegedű kísérőjeként. Viktor és János együtt zenélt életük nagy részében.

(Bors)

Kiemelt fotó: PixaBay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top