nlc.hu
Család

Tóth Andi a kapcsolatáról

Tóth Andi a kapcsolatáról: „Nem vagyok az az ember, aki szereti hosszasan húzni a dolgokat”

Hamar szintet lépett a kapcsolatuk, egy ideje már közös kutyájuk is van.

Tóth Andi és Marics Peti tavaly nyáron vállalták fel a kapcsolatukat, nemrég pedig össze is költöztek. A következő lépcsőfok egy közös kutya volt, amire az énekesnő már nagyon régóta vágyott.

Tóth Andit saját stábja öltözteti

Fotó: Trenka Attila/fotocentral

„Andinak nagy álma volt, hogy legyen egy rottweilere, és ez most megvalósult. Egyébként most is itt van a kocsiban, úgyhogy mindjárt megyünk is ki hozzá. Nagyon hozzánk nőtt, velünk is alszik, vagyis kicsit nehéz vele. Persze volt koncepciónk arra, hogy a helyén alszik, és nem jöhet az ágyba, aztán…” – mondta a BorsnakMarics Peti.

Tóth Andi arról is beszélt, hogy nem akart sokat várni az összeköltözéssel, hiszen szerinte ilyenkor derül ki igazán, hogy valóban passzolnak-e egymáshoz a felek. „Nem vagyok az az ember, aki szereti hosszasan húzni a dolgokat. Biztos van, aki úgy van vele, hogy mondjuk beszélünk az összeköltözésről két év múlva, ha már itt, vagy ott tart a kapcsolatunk. Nálam, ha valami egy hét után nem tart ott, akkor nem is fog soha. Azt hiszem, Petiből is ilyen energiákat váltottam ki, így az összebútorozás közös igény és döntés volt. Mindketten szeretnénk minél több időt együtt tölteni és ez így a legoptimálisabb. Minek töltenénk éveket együtt úgy, hogy nem derül ki, mit hozunk ki egymásból null-huszonnégyben?” – nyilatkozta az énekesnő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top