nlc.hu
Család

9 furcsaság egy újszülöttől, ami teljesen normális

Hörög az újszülött? Ne ijedj meg, csak fejlődik

A szülés utáni első időszak nagyjából abból áll, hogy egyik ijedtségből esünk a másikba a baba miatt. De nem minden jelent gondot, ami elsőre problémának tűnik.

Az aggódás már a terhesség alatt elkezdődik, és nem múlik el egészen a halálunk napjáig, maximum enyhül. Az viszont tény, hogy az újszülöttkor az egyik legstresszesebb a hosszú és gyönyörű utazás során, amit gyereknevelésnek hívnak. Az újszülöttek ugyanis egy rakás furcsa dolgot művelnek, ami teljes joggal hozhatja rád a szívbajt. Azon kaphatod magad, hogy az éjszaka közepén az alvó baba mellett lábon kihordasz három szívrohamot, mert olyan zajok jönnek elő a kis testéből, hogy hirtelen legszívesebben szaladnál vele az orvoshoz.

Csak semmi pánik, dr. Mona Amin gyermekorvos, a The Pedstalkdoc Podcast házigazdája szerint a legtöbb furcsaság újszülött korban valószínűleg csak a baba méhen kívüli élethez való alkalmazkodásának normális mellékterméke. Dr. Amin felsorolta a leggyakoribb aggodalmat adó jelenségeket, amik valójában normálisak egy újszülöttnél.

A leggyakoribb furcsaságok

Hörög, horkant

„A csecsemők sokféle hangot adnak ki, amikor alszanak és lélegeznek, és igen, ez normális – írja Amin. – Ez azért történik, mert a légutak nagyon kicsik, így amikor a levegő egy kis térben mozog, hangot ad ki.” Más szóval, a baba gyakran fog nyögni, horkantani, hörögni és különböző hangokat kiadni, amitől nem kell pánikba esni.

Gyors légzés

„A periodikus légzés az, amikor a baba nagyon gyorsan lélegzik, majd hirtelen lelassul – majd gyorsan lélegzik és megint lelassul. Ilyenkor a baba összehangolja a légzési ritmusát” – mondta Amin, hozzátéve, hogy ez magától elmúlik az idő haladtával, és úgy fog az újszülött lélegezni, mint mindenki más.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Reszketés és rángatózás

Mint minden más az újszülöttnél, az idegrendszere is vadonatúj. Amíg jobban ki nem fejlődik, rángatózó mozgást vehetsz észre nála. „Ha a babák megijednek, megrándul a karjuk és a lábuk. Ezt nevezzük Moro reflexnek. Alvás közben is megrándulhatnak, ilyenkor hirtelen egy pillanatra görcsbe rándulnak.” Ám ha ez nem ritmikus, nem ismétlődik szabályos időközönként megállíthatatlanul, akkor nincs ok az aggodalomra.

Csuklás

A leggyakoribb aggodalmak közé tartozik az újszülött csuklása, amikor mi voltunk babák a ‘80-as években, még citromot is csepegtettek a szánkba, hogy abbamaradjon. Erről ma már tudjuk, hogy nem szabad, és a csuklás teljesen normális a babáknál. „A csuklás szintén csak a rekeszizomhoz vezető ideg éretlensége. Az ideg általában irritálódik, amikor anyatejet vagy tápszert isznak vagy nyelnek, innen jön a csuklás. Ez magától elmúlik, nem kell semmit tenni ellene” – magyarázta el a szakember.

Egyéb furcsaságok, amikre érdemes odafigyelni

Bőrproblémák: Sötét foltok, anyajegyek, pöttyök, bölcsősapka, száraz és hámló bőr – az újszülött valószínűleg számos apró bőrös meglepetést tartogat a számodra. Megijedni nem kell, általában orvosolhatók ezek a problémák.

Hamis menstruáció: A lány újszülöttnél akár hüvelyi vérzés és folyás is jelentkezhet. Szó sincs valódi menstruációról természetesen, ez csak a terhességi hormonok miatt fordulhat elő, amikkel az anyaméhben találkozott a baba.

Rengeteg tüsszentés: Mivel a baba orra mindenféle új dologgal találkozik születése után, ezért előfordulhat, hogy gyakran fog tüsszögni. A szervezete így védi az érzékeny orrjáratokat, nem feltétlenül megfázás jele a tüsszögés az újszülöttnél.

Megfeszíti magát: Miután kilenc hónapig magzati pózban gömbölyödött össze, a baba teste néhány hónapig úgy tűnhet, mintha feszítené magát. Szerencsére általában az újszülött ideg- és izomrendszerének erősödésével ez a probléma megoldódik, a baba ellazul.

Keresztbe álló szemek: A szemet irányító izmoknak még erősödniük kell a születés után, ezért ne csodálkozz, ha bandzsa kicsit a babád, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy baj van a szemével. Főleg akkor kalandoznak el a szemei, amikor próbál valamire fókuszálni minden erejével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top