nlc.hu
Család
Tóth-Hódi Pamela a visszavonulásról

Ezért nem mutatja meg többet a magánéletét Tóth-Hódi Pamela

Ugyanakkor már most látja, mikor szeretne kicsit visszatérni.

Tóth-Hódi Pamela pár éve úgy döntött, nem szeretne többet bepillantást engedi sem gyermekei, sem pedig a magánéletébe. Ugyan műsorokat a jövőben szívesen vállal majd, de a családi életét továbbra sem szeretné kiteregetni

Hódi Pamela

Tóth-Hódi Pamela a Mokkában

A döntésének okairól a Mokkában mesélt. „Amikor azt éreztem, hogy kicsit visszavonulok magánélet terén és az újságokban, műsorokban szerepeléstől, az a várandósságom alatt érkezett el nálam. A magánéletről és gyerekekről való kommunikáció már előtte a saját social felületemen. Ez teljesen tudatos döntés volt, egyszerűen jött egy érzés, hogy én ezen változtatni szeretnék – magyarázta a modell, aki arra is kitért, miért érezte soknak. – Ennek több oka volt megelőzően. Nati nagyon sok felületen volt több helyről mutatva, nem olyan szituációkban, amikkel én egyetértettem, akkor úgy éreztem, hogy akkor én nem és annyival is kevesebbet van. Utána, ahogy állapotos lettem, végképp ezt éreztem, hogy zárni szeretnék, a családra szeretnék összpontosítani.” 

Pamela hozzátette, ha a második gyermeke nagyobb lesz, talán jobban visszatér majd a közösségi felületekre. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top