nlc.hu
Család

Újraélesztetés telefonos segítséggel

A mentésirányító telefonos utasításai alapján élesztette újra édesapját a fia

A beteg fia nem tudta, mit kell tennie, mégsem esett pánikba, követte a telefonos instrukciókat.

Tegnap reggel minden előzetes panasz hirtelen összeesett a fürdőszobában az a 65 év körüli férfi, akihez hajdúszoboszlói otthonába kérték a mentők gyors segítségét. A beteg fia megvizsgálta édesapját a mentésirányító utasításai alapján, ám ekkor már nem tapasztalt nála légzést – számolt be róla az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

A férfi ugyan nem tudta, hogy mit kell tennie, mégsem esett pánikba és a telefonos instrukciók szerint azonnal megkezdte az újraélesztést. Közben a mentésirányítás több egységet, köztük rohamkocsit riasztott, valamint az OMSZ Ügyeleti Szolgálatának közelben állomásozó kocsiját is.

A mentők perceken belül helyszínre értek és átvették az újraélesztést és emelt szintű ellátásba kezdtek, ami alatt a bejelentő továbbra is mindenben segített. Az elszánt küzdelmet siker koronázta, az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a férfit.

Azoknak az éttermi dolgozóknak is rendkívüli lélekjelenlétük volt, akik januárban élesztettek újra egy vendéget.

Mentőautó

Fiának köszönheti életét a férfi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top