nlc.hu
Család
Súlyos diagnózisa után újra megtanult járni Gill Creighton

„Azt hittem, hogy csak becsípődött egy ideg, de 15 perccel később már nem tudtam járni”

Egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott Gill Creighton élete.

Gill Creighton 66 évesen arra ébredt egyik reggel, hogy van egy kis terület a csípőjénél, ahol nem érez semmit. Először azt hitte, csak egy ideg csípődött be, nem is tulajdonított neki nagyobb jelentőséget.

„Megmosakodtam, felöltöztem, és éppen neki akartam fogni a munkának, amikor hirtelen furcsa bizsergést éreztem a lábamban, és úgy döntöttem, jobb, ha leülök a kanapéra, és megvárom, amíg elmúlik. Körülbelül 15 perc múlva megpróbáltam felállni, de mindkét lábam lebénult.  Csak akkor kezdtem megérteni a helyzet súlyosságát, amikor a háziorvosom azt mondta, azonnal kórházba kell mennem. Mielőtt észbe kaptam volna, már be is emeltek a mentőautóba.” 

Gill Creighton a következő napokban számtalan vizsgálaton vett részt, és mint kiderült, egy ritka neurológiai betegségben (transverse myelitis) szenved. Ugyan a kezelés valamennyire hatott, a lábujjait újra tudta mozgatni, nagyon aggódott amiatt, hogy mit hoz a jövő, hiszen az ilyen betegségben szenvedő embereknek csak harmada gyógyul fel teljesen.

Egy nő kereskeszékben

Képünk csak illusztráció (Fotó: Pexels)

„Nagyon sokat sírtam. Azon merengtem, vajon romlik-e az állapotom, vajon örök életemre ágyhoz leszek-e kötve vagy kerekesszéket kell-e majd használnom, hogy el kell-e majd hagyni a kis házat, amit otthonomnak neveztem” – emlékszik vissza az első napokra Gill Creighton, aki szakemberek segítségével megpróbált újra megtanulni járni. Összesen végül négy hónapot töltött kórházban, és nagyon boldog volt, amikor végre hazatérhetett. Ugyan Gill Creighton még nem épült fel teljesen, de nagyon jó úton halad.

„Most, közel két év elteltével már képes vagyok bevásárolni a szupermarketben, a görcsök és az idegfájdalom fokozatosan múlik. Eddig a legnagyobb táv, amit megtettem, 1,5 mérföld (kb. 2,4 kilométer) volt. Ezt régen fél óra alatt tettem meg, most egy óra volt.  Tagadhatatlan, hogy az életem teljesen megváltozott. Nem tudok többé sétálni a természetben, vagy utazni a lakóautóval. Most már a kerekesszékemből kell néznem a koncerteket, különben elveszítem az egyensúlyomat, és a görcsök miatt miatt esténként nehezen tudok pihenni. De mindezek ellenére bizakodó maradok a jövőt illetően.”

Hozzátette, párjával nem tettek le arról, hogy külföldre utazzanak, már voltak is nyaralni Franciaországban. Gill Creighton emellett elkezdett fafaragással foglalkozni, és előadásokat tart, cikkeket ír arról, milyen ilyen betegséggel élni. 

(via Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top