nlc.hu
Család
Így reagál egy dédi a dédunokájának

Így reagált a dédi az örökbefogadott dédunokájára, akit először lát – videó

Felejthetetlen percek.

Már több mint 600 ezren látták azt a videót a TikTokon, amelyben egy dédi először pillantja meg a dédunokáját, akire egyáltalán nem számított. 

Hol vettétek?

– kérdezi viccesen a néni, a kérdés pedig annak szól, hogy a gyermek anyukáját nem látta terhesen. A kisfiút ugyanis, aki ma már négyéves, örökbefogadták a szülők, és ez a videó amolyan nosztalgiázásként került ki a közösségi médiára.

Eszter, az anyuka, aki @eszterpercek néven van fent a TikTokon, azt írja a videóban, hogy a kórház után az első útjuk a dédihez vezetett, mert szerették volna meglepni. Mint írta, a dédnagymama korábban sokat imádkozott azért, hogy Eszter anyává válhasson, így természetesen nagyon örült a csöppségnek, aki egy hetesen került a szerető családhoz. 

 Íme a cukiság:

Család nélkül felnőni borzasztó, jól tudja ezt a 34 éves Barry Farmer, aki nevelőszülőknél nőtt fel, ezért döntött felnőttként úgy, hogy örökbefogad. Az ő történetéről itt tudtok olvasni.

Fotó: TikTok

Dédi és az unoka

Fotó: TikTok

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top