Berki Mazsi a második gyermekvállalásról

T. D. | 2023. Május 03.
Tiszta vizet öntött a pohárba.

Berki Krisztián lassan egy éve, hogy elhunyt, özvegye, Berki Mazsi pedig egyre kiegyensúlyozottabbnak és boldogabbnak látszik. Pár napja a családjával szerepelt az Ütős Ötösben, ráadásul korábban az is kiderült, már össze is költözött új szerelmével, akivel hónapokig járták a nagyvilágot. 

Fotó: TV2

Mazsi sugárzik, sokan pedig úgy vélték, ennek egyik oka, hogy ismét várandós, amivel kapcsolatban a Mokkában nyilatkozott. 

„Ha nem ruha lenne rajtam, akkor megmutatnám, hogy életemben először úgy néz ki, kockahasam lesz. Életemben nem voltam még ilyen jó formában, tehát első körben most magamra, testi, lelkiállapotomra koncentrálok. Úgyhogy, nem vagyok állapotos. Van egy gyönyörű kislányom és őrá koncentrálok” – tisztázta a pletykákat Mazsi, aki a beszélgetés végén arra is kitért, hogyan érzi magát lelkileg férje halála után egy évvel. 

„Most elérkezett egy olyan pont az életemben, megmondom nektek őszintén, hogy a kislányommal nagyon különleges lett a kapcsolatom. Az az igazság, hogy egy évvel ezelőtt én teljesen bezártam, és őt is egy kicsit kívül helyeztem, tehát egy ilyen burokban kezdtem el élni. Ez egy védekező reflex volt, hogy ne tudjak még nagyobb fájdalmat átélni. 9-10 hónap után jutottam el arra a szintre a kislányommal, hogy be tudtam őt teljesen engedni magamhoz. Most egy olyan különleges, szoros kapcsolat van kettőnk között – valószínűleg közrejátszik benne a szeparációs szorongás is, hogy most csak anya van neki –, de most egy olyan csodálatos kort élünk meg, és egy olyan fejlődésen megy keresztül, ami igazából rengeteg energiát ad és feltölt. De megmondom őszintén, útkeresésben vagyok a mai napig. Próbálom kitaposni a kis utamat, megnézni, hogy merre tovább, hogy előre, hogy lenne a jó, és nem mindig találom a helyemet. Én egy nagyon magabiztos nőnek látszódom, de ez nem mindig van így.”

Exit mobile version