nlc.hu
Család
Gyereknapi légvár-kisokos: így előzd meg a bajt

„A szülők azt hiszik, nem veszélyes, mert puhára esik a gyerek” – Így használd az ugrálóvárat, ha nem akarsz balesetet

Az ugrálóvár – vagy légvár – a kicsik nagy kedvence, de több szülőnek van horrorsztorija arról, hogy milyen baleset történt a gyerekkel játék közben. Szakértőket kérdeztünk arról, hogy mire kell odafigyelni és hogyan előzhetjük meg a bajt.

Felrobbant az ugrálóvár a strandon, egy kislány meghalt”; „Ugrálóvárat kapott fel a szél, több súlyos sérült”; „Megfulladt az ugrálóvárban egy 4 éves kislány Ukrajnában” – ilyen és ezekhez hasonló szalagcímekkel találjuk magunkat szembe, amikor ugrálóvárakról szóló híreket olvasunk. A legutolsó eset ráadásul mindössze egy héttel ezelőtt történt az ukrajnai Mikolajiv városában, ahogy mi is beszámoltunk róla.

Szerencsére azért nem mindennaposak az ilyen tragédiák, de a legtöbb szülőnek van valamilyen kellemetlen élménye az ugrálóvárakkal, felfújható óriáscsúszdákkal. A szerkesztőségünkben a gyakorló szülőknek rögtön bevillant egy-egy kép: a szerencsésebbeknek „csak” a játék belsejében elkenődött hányással és csúszdán lecsúszni nem merő ovissal volt dolga, de többen számoltak be balesetközeli esetekről is.

„A majálison szembesültünk azzal, hogy milyen fontos, hogy mindig rálássunk az ugrálóvárban játszó gyerekre. Sokszor az jelenti veszélyt, hogy egy nagyobb gyerek rázuhan. Az is probléma volt, hogy az ugrálóvár bejáratánál nem volt ajtó, így a gyerekek állandóan kiestek. Két szülő állt ott és tolta vissza a gyerekeket, a személyzetet csak az érdekelte, hogy az 1000 forintért adott 4 percet ne lépjük túl” – mesélte kollegánk.

Egyszer egy nem hozzánk tartozó gyerek lába akadt be az oldalhálóba és a gyerek fejjel lefelé lógott. Mi kiabáltunk a személyzetnek, akik végül kimentették

– tette hozzá.

Egy másik munkatárs azt emelte ki, hogy sokszor nagyobb vagy agresszív gyerekek is bemennek az ilyen játékokba, akik a viselkedésükkel balesetveszélyes helyzeteket teremtenek, vagy annyira megijesztik a kicsiket, hogy azok futva menekülnek ki a légvárból.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az ugrálóvár az ördög műve, sőt. Megfelelő használat mellett az ilyen játékok segíthetnek a kicsit mozgásigényének kielégítésében (ami a WHO ajánlása szerint ötéves kor alatt napi 180, 5-17 év között pedig napi 60 perc!), a szociális és motoros képességeik fejlesztésében, arról nem is beszélve, hogy egyszerűen jó móka.

Ha bérelnénk, jól nézzük meg, hogy honnan

Réti Balázs, a Légvárpajti tulajdonosa három éve foglalkozik légvárak és felfújható csúszdák kiadásával. A tapasztalatai szerint míg az önkormányzatok forráshiány miatt ritkábban, magánszemélyek egyre többször rendelnek légvárat, ami lassan a szülinapi bulik, keresztelők és ballagások megszokott kiegészítője lesz.

„A szülők egyre többször látják egymás gyerekeinél, és utána persze ők is szeretnék a saját gyerekük szülinapját feldobni vele” – meséli.

A szakember azonban kiemeli: ha ilyen játékot akarunk bérelni, nem érdemes spórolni az árán.

Így használd az ugrálóvárat, ha nem akarsz balesetet

fotó: getty images

„Az interneten, a közösségi oldalakon sok olyan embert lehet találni, aki légvárat ad ki nem hivatalosan. Ez azért veszélyes, mert azok az eszközök valószínűleg nincsenek bevizsgálva. Lehet, hogy kicsit olcsóbbra jön ki, mintha egy rendes cégtől rendeltük volna, de nem éri meg kockáztatni” – mondja.

A légvár a szórakoztatási célú eszközökre vonatkozó hatályos törvények szerint a hármas veszélyességi osztályba esik, ami azt jelenti, hogy háromévenként időszakos műszaki vizsgálatnak kell alávetni. Réti szerint onnan tudhatjuk, hogy megbízható bérbeadóval van dolgunk, hogy a cég számlaképes és saját honlappal rendelkezik, amin fel vannak tüntetve az árak is, valamint hogy figyelnek a játékok karbantartására.

Egy jól karbantartott légvárban például nem lehet semmi olyan, amibe beleakadhat a gyerek. Ha ilyesmi történik, az már azt jelenti, hogy ott van egy szakadás vagy hiba, amit ki kellett volna javítani használat előtt

– összegzi.

A szakember szerint arra is érdemes odafigyelni, hogy a gyerekek korosztályának megfelelő légvárat béreljünk. Hiába van a legtöbb eszköz 6-8 főre szabva, nem mindegy, hogy ők milyen korosztályból kerülnek ki.

„Ha engem felhív egy potenciális bérlő, mindig az az első kérdésem, hogy hány éves gyerekekről van szó. Nekem is van egy hétéves kislányom, belőle kiindulva mindig el tudom mondani, hogy az adott játék jó lesz-e azoknak a gyerekeknek vagy sem. Persze kellemetlen egy nagyobb, drágább játékot ajánlani, de ez szükséges ahhoz, hogy a gyerekek aztán jól tudják érezni magukat” – részletezi.

Szülőként is legyünk észnél

Ha önkormányzati eseményekről van szó, a Légvárpajti csapata a helyszínen szokta felügyelni a játékok használatát. Ilyenkor sajnos gyakran találkoznak azzal, hogy a szülők nemhogy elősegítik, inkább nehezítik a személyzet munkáját.

„Felügyelőként szabályoznunk kell a bemenő gyerekek létszámát, ami folyamatos harc. A gyerekek nem hallgatnak ránk, de ez egy dolog, hiszen azért gyerekek – nevet a szakember. – Viszont sajnos sokszor a szülő sem akarja megérteni, hogy a hatszemélyes játékba nem engedhetünk be egy hetedik gyereket, mert az már nem biztonságos. Lehet, hogy a légvár még elbírná őket, de ha túl sokan vannak bent, és rosszul esnek vagy összefejelnek, az komoly sérülést okozhat.”

„Ha a felügyelő szól egy gyereknek, hogy ne menjen be, akkor ezt a szülőnek is meg kellene erősítenie. Sokszor sajnos éppen az ellenkezője történik, a szülő azt mondja neki, hogy »még szaladj be gyorsan« vagy »még beférsz«, ami probléma” – teszi hozzá.

Hasonló tapasztalatokról számol be Molnár Miklós, a Kadabra Kreatív Kft. ügyvezetője is: ők rendezvényszervezőként animátoraikkal minden évben rengeteg gyerekprogram lebonyolításában segédkeznek. Idén csak a gyereknap kapcsán hét rendezvényük van, többek között részt vesznek a Városligeti Gyermeknapon is, ahová már 13. éve járnak vissza.

„Érdekes módon a légvárakat nem tartják veszélyesnek a szülők, talán azért, mert azt hiszik, hogy bármi történik »puhára esik« majd a gyermek, pedig ez korántsem mindig van így” – meséli.

Hozzáteszi, hogy a különböző játékokra különböző szabályok is vonatkozhatnak, például míg a légvárakban lehet ugrálni, a felfújható csúszdán egyenesen tilos.

Kiemelten fontos, hogy az eszközöket ne használják többen a megengedettnél, ennek ellenére sajnos sokszor előfordul, hogy a szülők próbálják meg minél előbb bejuttatni a csemetéjüket az ugrálóvárba, nem törődve a szabályokkal

– mondja.

A szakember szerint azzal is megelőzhetjük a bajt, ha a gyerek életkorának megfelelő játékot választunk: például akármennyire is vonzó egy 6-7 méter magas óriáscsúszda, egy óvodásnak valószínűleg nem az lesz a megfelelő eszköz.

„Sokan elfelejtik, hogy ezek az eszközök nem gyermekmegőrzők, tehát a 12 év alatti gyermekek nem használhatják szülői felügyelet nélkül” – teszi hozzá.

Így használd az ugrálóvárat, ha nem akarsz balesetet

fotó: getty images

Ha ezt tapasztaljuk, ne engedjük be a gyereket

Előfordulhat, hogy szülőként még a legnagyobb óvatosság mellett is azt érezzük, hogy egy adott játék nem biztonságos. A fogyasztóvédelmet kérdeztük arról, hogy mik az intő jelek, és mit lehet tenni ilyen esetben.

„Fogyasztóvédelmi hatáskörében eljárva a kormányhivatal minden évben kiemelten ellenőrzi, hogy az üzemeltetők megteremtették-e a szórakoztatási célú berendezések (ideértv eaz ugrálóvárakat is) biztonságos üzemeltetésének feltételeit. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az üzemeltetők döntő többsége betartja az előírásokat és odafigyel a biztonságos üzemeltetésre, súlyos szabálytalanságokkal az ellenőrök nem szoktak találkozni” – írta Budapest Főváros Kormányhivatala.

A hatóság szerint a leggyakoribb hiba az, hogy az üzemeltetők a berendezéseken nem, vagy nem jól látható helyen helyezik ki az adattáblát, amelynek a tartalmaznia kell a berendezésen egy időben megengedett személyek számát, a használókra és a használhatóságra vonatkozó korlátozásokat, valamint a megfelelőségi tanúsítványt kibocsátó szervezet nevét, a tanúsítvány számát, kibocsátásának keltét és hatályának lejártát is.

Ez persze önmagában még nem jelenti azt, hogy az eszköz veszélyes: a kormányhivatal szerint azonban van pár olyan jel, aminek láttán semmiképpen sem tanácsos használni a játékot.

Ne engedjük légvárazni a kicsiket, ha…

  1. nincs semmiféle felügyelet vagy ellenőrzés,
  2. túl sokan vannak benne,
  3. úgy látjuk, hogy nem megfelelő korosztályú és/vagy súlyú egyének használják,
  4. hiányzik az adattábla vagy lejárt a rajta lévő tanúsítvány érvényessége.

A súlyi és korosztályi korlátozásokra vonatkozó információkat, valamint az érvényességet használat előtt az adattábláról tudjuk leolvasni, ezért azt mindenképpen érdemes megnézni.

Amennyiben szabálytalanságot tapasztalunk a légvárak kapcsán, akkor az üzemeltetővel szemben az üzemeltetési hely szerinti illetékes vármegyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi szervezeti egységénél lehet bejelentést tenni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top