nlc.hu
Család
Megadóztatná a gazdagokat a fiatalokért a spanyol kormány

A spanyol kormány 7,6 millió forinttal indítaná egyetemre a 18 éves fiatalokat

Az összeget a gazdagok megadóztatásával teremtenék elő. 

Spanyolország baloldali munkaügyi minisztere, Yolanda Díaz azzal a programmal kampányol a közelgő parlamenti választás előtt, hogy 20 ezer eurót (aktuális árfolyammal számolva 7,6 millió forintot) adnának az ország összes 18 éves fiataljának, amit aztán továbbtanulásra, önképzésre vagy vállalkozásalapításra költhetnének – írja a Guardian nyomán a Telex.

A miniszter szerint a program nagyjából 10 milliárd euróba kerülne évente, amelyet a gazdagok megadóztatásával teremtenének elő. 

A miniszter megerősítette, hogy az „egyetemes örökségnek” nevezett program minden spanyol fiatal számára elérhető lenne, függetlenül a gazdasági körülményektől, és az évi 3 millió eurónál többet keresők megadóztatásából finanszíroznák. Becslése szerint ez a spanyol GDP 0,8 százalékába kerülne.

Jolanda Diaz

Jolanda Diaz. Fotó: Josep LAGO / AFP

Díaz javaslata a saját politikai térfelén sem aratott osztatlan sikert, Nadia Calviño, a szocialisták vezette kormánykoalíció gazdasági minisztere megkérdőjelezte, hogy ez a politika hogyan működne a gyakorlatban. 

Spanyolországban július 23-án előrehozott választást tartanak, miután május végén a kormányzó baloldali koalíció súlyos vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon. 

A kormány korábban házimunkára is akarta ösztönözni a férfiakat, amire appot is készített.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top