nlc.hu
Család
Rúzsa Magdi az anyaságról és a karrierről beszélt

Rúzsa Magdi: „Tényleg hiszek abban, hogy boldog anyuka, boldog baba”

Elárulta, hogyan egyeztette össze a karriert a családdal.
Rúzsa Magdi

Előtte megszoktam egy másfajta életet, és hirtelen csöppentem bele ebbe a “Jézusom, háromgyerekes anyuka vagyok” szerepbe is. Ezért ez a heti egy alkalom, amikor ki tudok törni, ez nagyon kell nekem. Tényleg hiszek abban, hogy boldog anyuka, boldog baba” – mondta Rúzsa Magdi a Tényeknek adott interjújában, amelyben az anya szerepéről vallott és azt is elmondta, hogy hetente egy fellépést vállal. 

Nyilván én is más lettem, és azt érzem, hogy sokat vagyok a gyerekekkel, mert az ember 0-24-ben ugyanazt csinálja, hiszen nekik a rutin a legfontosabb

– mesélte a háromgyerekes anyuka, aki a mai napig telt-házas koncerteket ad.

Legutóbb a Budapest Parkban lépett fel, az ott viselt ruhája azonban több rajongónak nem tetszett. A követői között azonban akadtak olyanok, akik szerint ez túl dögös és kihívó öltöztet volt, ami nem illett Magdihoz.

Szerencsére a negatív hangok mellett temérdek pozitív hozzászólás is érkezett, akik méltatták az előadó megjelenését. 

Ott voltam, csodálatos volt a koncert. Nagyon menő volt a ruhád és ahogy végignyomtad tűsarkúban, csak ámultam.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top