Képzeljük el, hogy egész nap otthon ültünk a lakásban, már rég ránk sötétedett, ráadásul nem is szeretünk egyedül lenni. Egyszer csak meghalljuk a jól ismert lépteket, a kulcs zörgését és a zár kattanását. Hát végre hazaért! – gondoljuk, majd boldogan rohanunk az ajtóba üdvözölni őt. Csakhogy ő ránk sem néz. Faarccal, üveges tekintettel elmegy mellettünk. Nem is értjük, mi történik, a csalódásunk konkrétan mérhetetlen. Nos, pontosan ezt éli át egy kutya, ha hallgatunk arra a tévhitre, hogy akár húsz percig is ignoráljuk hazaérkezésünkkor. Azok a gazdik, akiknél a kedvencnek szeparációs problémája van, vagyis súlyos stressztüneteket mutat, amikor egyedül hagyjuk:
például ugat, nyüszít, rombol vagy épp nem a szokásos helyére vizel vagy ürít,
meglepően gyakran hallják ezt a tanácsot. A teória a kéretlen jótanács mögött az, hogy ha a kutyánkat a távozás előtt és után ignoráljuk, akkor nem fog nagy ügyet csinálni abból, ha elmegyünk, így mondhatni észre sem veszi majd. Először is, abban ne is reménykedjünk, hogy kutyánk, aki éjjel-nappal árgus szemekkel figyel minket, ne tudná pontosan, hogy mikor, mit csinálunk. Ám van ezzel egy másik probléma is: leginkább az, hogy az üdvözlési viselkedésnek funkciója van.
Már megint bal lábbal keltél fel?
Az üdvözlési viselkedés – csak úgy, mint oly sok minden az életben – bonyolultabb jelenség, mint elsőre hinnénk. Egyes fajoknál például békítő szerepe is lehet: ilyenkor általában a két fél között agresszív interakció után jelenik meg. Máskor a szexuális viselkedésnek a része, erre édes példa, hogy amikor a csikóhalak párba állnak, reggelente ébredéskor üdvözlik egymást, de egyébként külön töltik a napjukat. Lehet még szerepe a feszültségcsökkentésben, ha a másik fél épp nincs jó kedvében, vagy nem lehet tudni, milyen lábbal kelt fel, de egy kedves „Helló! Mi újság?” után a jövőbeli interakciók is inkább barátságosak lesznek.
Ha a két fél kapcsolata aszimmetrikus, akkor eltérő lehet az üdvözlés megjelenése is és ilyenkor a szociális státuszt is kifejezheti. Végül, fontos rendeltetése a szociális kapcsolatok megszilárdítása, amivel megerősíthetjük a partnerben, hogy ő a legjobb fej a világon és szívesen kooperálunk vele, ha úgy adódik. Mindegyik felsorolt lehetséges funkció tehát valamilyen módon azt szolgálja, hogy megerősítse a barátságos kapcsolatot két különböző egyed között.
Fotó: Getty Images
Kutyáknál az üdvözlési viselkedést az úgynevezett kötődési viselkedés szerves részének tekintjük, ami mondhatjuk, hogy egyfajta kötőanyag a kutya-gazda kapcsolatban. A lényege, hogy kutyánk preferál minket másokkal szemben, tőlünk kiindulva fedezi fel a környezetet, veszély esetén pedig nálunk keres menedéket. Vagyis, amíg mi jelen vagyunk, addig a világ számára kerek. Na de ha elválunk… akkor megjelenik a szeparációs stressz, újra egyesüléskor pedig az üdvözlés.
A kötődés természetéből adódóan a gazda szerepe az érzelmi biztonságnyújtás, azt pedig bizony befolyásolhatja, hogy milyen módon reagálunk a kutya jelzéseire és érzelmi állapotára.
A kérdést egyébként kísérleteken is vizsgálták, ahol azt találták, hogy ha egy 25 percig tartó szeparációs helyzet után a visszaérkező gazda nem reagált a kutya köszöntésére, akkor mérhető volt a stresszhormon-szintváltozásuk, és többnyire a jelenlevő asszisztenstől vártak egy kis foglalkozást. Ha a gazda csak kedvesen beszélt hozzájuk, de nem járt mellé simogatás, akkor többet ugattak és intenzívebben csóválták a farkukat. Ennek valószínűleg az az oka, hogy mivel nem kapták meg az illető teljes figyelmét, még inkább keresték a kontaktust: sikertelen volt a kommunikációs jelzés, hát meg kell próbálni fokozni.
Ha a kutyusnak barátságos beszéd és simogatás is dukált, a visszaérkező embernek akkor volt a leginkább nyugtató hatása. Ebben a helyzetben keresték a kutyák a legtöbb fizikai kontaktust – konkrétan az illető ölébe csücsültek – ez azonban kevesebb hangadással járt, hiszen meg voltak elégedve a helyzettel.
Félreértés ne essék, ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy hagyjuk a kutyát, hogy leszaggassa a nagymamáról a horgolt harisnyáját, vagy örömében kiszedje a gyerek hajából a katicabogaras csatot, miután feldöntötte… De egy simogatással egybekötött „Szia, kiskutyám, megérkeztem. Milyen napod volt?” egészen nyugodtan belefér, sőt!
Lenkei Rita okleveles biológus, doktorjelölt és tudományos segédmunkatárs, az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program munkatársa. Fő kutatási területei a kutya kötődésének funkciós és evolúciós vonatkozásai, ezen belül is kitüntetetten a kutyák szeparációs viselkedése. Illetve a kutyák önreprezentációhoz kapcsolható képességeinek vizsgálata, egy olyan keretrendszer kidolgozása révén, amely figyelembe veszi az adott faj ökológiai környezetét, így lehetőséget ad empirikus, hipotézis alapú vizsgálatok megtervezésére. Oktatóként és a szeparációs viselkedés szakértőjeként tagja a SciDog Kutyaegyetem kutyaiskolának, ahol a tudománynépszerűsítő tevékenység mellett szeparációs problémában szenvedő kutyák terápiájával is foglalkozik.
