nlc.hu
Család
Visszatér az öt nap a szülői igazolásban

Megint csökkentették a szülői igazolásokat az iskolában – adják vissza a 15 napunkat!

Az év eleji szülői értekezleteken kiderült, hogy visszatér az a csoffadt öt napnyi szülői igazolás, amit a Covid miatt megemeltek pár évig. Vége a jó világnak.

Imádtuk, hogy végre nem kisgyereknek néztek minket, szülőket, ehhez csak egy világjárvány kellett, és az, hogy rettegjen mindenki a taknyos, köhögős gyerekektől. Ennek hatására hozták ugyanis azt a szabályt az elmúlt pár évben, hogy a szokásos éves öt nap szülői igazolás helyett 15 napot igazolhatott a szülő.

Már majdnem elhittük, hogy felnőttnek leszünk kezelve, kompetens szülőknek, akik el tudják dönteni, hogy a saját gyereküknek mikor van szüksége egy pihenőnapra. Azt gondoltuk, fejlődik a világ, és végre eljutunk odáig, hogy nem kell a gyerekorvoshoz rohangálni minden orrfolyással, amikor egy rendes, becsületes, orrmandulás (azaz minden harmadik) ovis, kisiskolás gyereknek lóg a takony az orrából nagyjából szeptembertől márciusig. És hogy nem kell akkor sem az orvost zaklatni és kamuigazolást kérni, ha a család el szeretne menni egy hosszú hétvégére, és kivenné a gyerek szabadnapnak a pénteket. Több pénteket. Vagy fejfájással ébred és különben is nyomja a gé, amire anya megengedi neki, hogy otthon maradjon. Esetleg a kistini menstruál, és – ó, borzalom! – több napnyi pihenőt is adnának neki a szülei, mert amúgy jó tanuló, szorgalmas, jófej gyerek, de fetreng a görcsöktől és az egész helyzet még ismeretlen terep neki.

A 15 nap sem hú de sok évente, de az öt aztán tényleg csak arra jó, hogy az egyszeri szülő azt érezze, hogy az iskola megkérdőjelezi a döntéseit, és kontroll alá vonja azt is, hogy mikor engedi a gyereket az iskolába és mikor nem.

Mert ez a szabály sajnos ennyi: kontroll az egész család felett, és a szülői kompetencia megkérdőjelezése. Egyébként a jó megoldásért nem is kellene gondolkodni, csak átpislantani néha más országokba, vagy akár csak más magyar, de alapítványi iskolákba, ahol érdekes módon sikerül jól és nem ilyen megalázó módon kezelni a szülői igazolások kérdését.

Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash)

Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash)

Az egyik ilyen jó példa egy alapítványi iskolából: itt évente nem napokban, hanem órákban számolják a szülői igazolásokat, összesen 90 órát igazolhat a szülő egy évben (ami hat tanórás napok esetében pont 15 tanítási nap). Ez azért is remek ötlet, mert most abból a kevéske szülői igazolásból elrepül egy nap akkor is, ha csak vérvételre kell vinni a gyereket, aki emiatt hiányzik az első óráról, meg akkor is, ha az egész hétfőt ellógta. Nem tűnik túl igazságosnak.

Számtalan olyan esetet tudnának mondani a szülők, amikor csak pár órára kell elvinni a gyereket az iskolából, ám a szülői igazolásokat csak napi szinten lehet ellőni, így ugrik a féltve őrzött igazolás egyórás hiányzásnál is. Az pedig, hogy több napnyi órát tudnak igazolni a szülők, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gyerekek orrba-szájba hiányoznának és lógnának. 

De egy évben rengeteg olyan helyzet adódhat, ami nem orvosi vészhelyzet, mégis a gyerekorvosokat terheljük vele, hogy adjanak igazolást, mert az iskola gyerekként kezeli a szülőket is.

Mennyivel jobb lenne, ha partnerként tekintene ránk a suli, és megbízna a szülőkben, hogy el tudják dönteni, hogy mikor kell a gyereknek betegség nélkül is hiányozni az iskolából. És ahelyett, hogy egy-két iskolakerülő család miatt az egész kollektív szülőtársadalmat büntetnék már előre, mondjuk más eszközöket vetnének be, hogy azoknak a gyerekei is járjanak iskolába, ahol tényleg a szülők az iskolábajárás akadályai. Az iskola a gyerekeink érdekében történő közös együttműködésről kellene szóljon, nem pedig arról, hogy a szülők döntési jogát megcsorbítják – itt lenne az ideje, hogy elengedjük a 80-as évek rossz, megkövesedett szabályait. Kérjük vissza a 15 napot, és az óra alapú igazoláselszámolás bevezetését is igazán megtehetnék, csak hogy kicsivel egyszerűbbé váljon a szülők és a gyerekorvosok élete.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top