nlc.hu
Család
Russell Brand és Katy Perry válása

Russell Brand SMS-ben tudatta Katy Perryvel, hogy válni akar

A nemi erőszakkal megvádolt színész, 2010-ben vette feleségül Katy Perryt. Ahogyan azonban kidobta a nejét, arra nincs más jelző, csak a "lelketlen".

A héten minden nap kikerült valamilyen hír Russell Branddel kapcsolatban. A színész-humoristát egyre több nő vádolja nemi erőszakkal, szexuális zaklatással és érzelmi bántalmazással. A cikkek szerint Brand 2006 és 2013 között több nőt is bántalmazott. Ő viszont tagadja a vádakat, állítja, hogy minden kapcsolata konszenzuális volt, ő pedig egy összehangolt támadás áldozata. 

A feljelenő nők egyike – aki azzal vádolja, hogy a falnak nyomta és megerőszakolta őt – orvosi papírokkal is igazolni tudja az állításait, mivel az eset után egy nemi erőszakkal foglalkozó krízisközpontban kapott kezelést. 

Katy Perry, aki 2010 és 2012 között volt a felesége, (eddig) nem szólalt meg az ügyben. Még a 2009-es VMA díjátadó próbáján ismerkedtek meg, Négy hónapnyi randevúzást követően Russell eljegyezte az énekesnőt Indiában. Tíz hónappal később, 2010. október 23-án szintén Indiában összeházasodtak. A zártkörű esküvőn elefántok, zsonglőrök és egyéb mutatványosok is voltak. De egy hagyományos katolikus szertartás is volt, mivel Katy Perry és családja római katolikus. Az ceremóniáról csak akkor lehetett látni néhány felvételt, amikor 2011-ben az énekesnő fellépett a Grammy-gálán, és az előadása közben, a háttérben felvillant néhány kép az esküvőről. 

Russell Brand és Katy Perry

Russell Brand és Katy Perry 2010-ben (fotó: Profimedia)

A házasság viszont hamar zátonyra futott. Mivel 14 hónappal az igen kimondása után, 2012-ben Brand egy SMS-ben tudatta nejével, hogy beadja a válópert. Katy ekkor éppen turnén volt, amiről dokumentumfilm is készült. A kamerák pedig akkor is forogtok, amikor az üzenet megérkezett. Ikonikus és szívszorító részlet, ahogyan a teljesen összetört, folyamatosan zokogó nő, vesz egy nagy levegőt, felveszi a mosolygós álarcát és kiáll a színpadra.

Brand ezt követően interjúkban beszélt arról, hogy igazából nem tud azonosulni azzal, amit a neje képvisel, ez pedig (szerinte) a felszínesség, a hírnév és a “műanyag élet”. 

Perry csak hónapokkal később szólalt meg a válásáról. Elmondta, hogy az SMS-t követően soha többet nem jelentkezett nála a volt férje. Kitért arra is, hogy nem minden férfi viseli el az egyenlőséget egy párkapcsolatban.  Az énekesnő hónapokat töltött otthon, a depressziója miatt.  “Az önértékelésem valaki más kezében volt, ami szörnyű volt, mert a válással elvették azt tőlem”– mondta a  Sunday Timesnak.

Miközben Brand nem beszélt többet a volt nejével, az elmúlt években körbehaknizta azzal a médiát (járt például az Ellen Degeneres Show-ban, és Howard Stern rádióműsorában is), hogy Katy milyen csodálatos nő, és boldog volt, amikor elvette.

Orlando Bloom és Katy Perry

Katy Perry és Orlando Bloom 2019-ben (fotó: Profimedia)

Katy Perry 2016-ban ismerte meg Orlando Bloom színészt. Már a szüleinek is bemutatta a férfit, amikor hirtelen szakítottak. Katy őszintén beszélt arról, hogy abban időszakban öngyilkossági szándékai voltak. A pár végül 2018-ban kibékült, megtörtént az eljegyzés is,  2020-ban pedig megszületett kislányuk Daisy Dove.

Orlando Bloom és kislánya

Orlando Bloom és kislánya (fotó: Profimedia)

Ha te, vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top