Az első és legfontosabb, hogy leszögezzük, hogy a szexuális felvilágosítás egyáltalán nem hozza előrébb a konkrét szexualitást a fiatalok életében, sőt, a kutatások azt mutatják, hogy minél több és részletesebb információjuk van a gyerekeknek a saját testükről, szexről, nemiségről, annál inkább törekednek a biztonságra és megfontoltabbak ebben a kérdésben kamaszkorukban. Attól, hogy nem beszélünk egy témáról, még nem szűnik meg, csak kevesebb információt nyújtunk róla. A hollandok ezt felismerték, és remekül közelítenek a szexuális felvilágosításhoz.
A felvilágosítás négyévesen kezdődik
Hollandiában a szexuális felvilágosítás négyéves korban kezdődik, és a gyerekek egész iskolai pályafutása alatt folytatódik. A felvilágosítással kapcsolatos tananyag azzal indul, hogy megtanítják a gyerekeknek az összes testrész nevét, majd olyan témák felé haladnak, mint a beleegyezés, a szerelem és végül a szex. A folyamatos szexuális nevelés országos filozófiájának eredményeként a holland családok otthon nyíltan beszélgetnek a szexualitásról és a kapcsolatok széles skálájáról.
Dr. Cara Natterson gyermekorvos és Vanessa Kroll Bennett pubertásszakértő, a This Is So Awkward: Modern Puberty Explained című könyvben elemezték a statisztikákat, és fantasztikus eredményre jutottak. A korán kezdett, folyamatos szexuális felvilágosítással ahelyett, hogy a hollandok olyan kultúrát teremtenének, ahol a tizenévesek akarva-akaratlanul, akár védekezés nélkül szexelnek, épp az ellenkezője történik:
- a holland tizenévesek átlagosan idősebb korban számolnak be az első szexuális kapcsolatukról, mint például a híresen prűd Amerikában a tinik;
- jelentősen alacsonyabb a tinédzserterhességek aránya;
- kevesebb a nemi úton terjedő fertőzések száma;
- illetve magasabb szintű a szexuális elégedettség felnőttkorban.
Miért teszi tehát a több beszélgetés lehetővé, hogy a hollandok jobb egészségügyi eredményeket érjenek el? Mert a tudással hatalom (meg biztonság és egészség) jár. Mint minden tizenévesekkel kapcsolatos témában, rövid távon sokkal egyszerűbb lehet, ha homokba dugjuk a fejünket, de hosszú távon ez csak a sötétben hagyja a gyerekeinket, és nagyobb kockázatnak teszi ki őket. Tehát azonkívül, hogy sajtot eszünk és biciklizünk, hogyan lehetünk olyanok, mint a hollandok?
A szakemberek a következő lépéseket javasolják:
Kezdd korán és egyszerűen
Gyakran összekeverjük a szexuális nevelés átfogó koncepcióját a szexuális együttlétről szóló szuperspecifikus beszélgetésekkel. Pedig a hatékony szexuális nevelés olyan témákkal kezdődik, amelyeknek semmi közük a szexhez – például azzal, hogy egyszerűen megtanítjuk a gyerekeknek a testrészeik anatómiailag helyes elnevezését. Ez azért is nagyon fontos, mert a statisztikák szerint azok a gyerekek, akik ismerik a nemi szerveik nevét, kisebb valószínűséggel válnak szexuális zaklatás áldozatává.
A beleegyezés sokkal többről szól, mint a szex
Bár sokunkat úgy neveltek, hogy a beleegyezésről szóló beszélgetéseket kizárólag a szexuális kapcsolatok keretein belül értelmezzük, a beleegyezés univerzális téma, amely mindenféle, a nemi élethez nem kapcsolódó kapcsolatot érint. Valójában már az óvodában elkezdhetjük tanítani a gyerekeket a beleegyezésről a játékok megosztásával vagy a barátok megölelésével összefüggésben. Ha segítünk a gyerekeknek elsajátítani azt a készséget, hogy engedélyt kérjenek arra, hogy megérintsenek valakit, és tudják, hogy a beleegyezésük szükséges ahhoz, hogy más megérintse őket, az minden kapcsolat alapjául szolgál majd, és jóval túlmutat a fizikai intimitáson. Tulajdonképpen a beleegyezésről szóló beszélgetések a tisztelet kérdését boncolgatják, amire szükségük lesz az életben szexualitás nélkül is.
Hagyd, hogy kérdezzen a gyerek
A szakemberek gyakran hallják azt a szülőktől, hogy megpróbáltak egy kényes beszélgetést folytatni a gyerekükkel, de vagy sehova sem jutottak, vagy rosszul sült el. Szerintük ott hibáznak ezek a szülők, hogy egy olyan beszélgetést akarnak, melynek során elmondanak mindent a számukra kínos szexuális témában, és már lépnének is tovább. Pedig pont nem erre van szükség. A beleegyezésről, a tiszteletről, a szeretetről és a szexről való kommunikáció a gyerekekkel rengeteg apró beszélgetést foglal magában, amelyek közül néhány jól fog menni, néhány pedig nem. De a cél az, hogy mindig nyitottan válaszoljunk a gyerek kérdéseire az ő szintjén, így lesz egy folyamat a szexuális felvilágosításból, nem pedig egyetlen kényelmetlen beszélgetés.
Középpontban a szeretet
Ne felejtsünk el beszélni a szeretetről, amikor a szexualitás a téma a gyerekkel – figyelmeztetnek a szakemberek. Bár nyilvánvalónak hangzik, de a gyakorlatban könnyen elfelejtjük felhozni a szerelmet a felvilágosítás során, ehelyett a beszélgetések a terhességtől való félelemre, a nemi betegségek, a szexuális erőszak vagy a beleegyezés témájára összpontosítanak. És bár mindezeket a témákat kritikusan fontos kitárgyalni, a végső cél az, hogy a gyerekek egy nap olyan felnőttekké váljanak, akiknek értelmes, szeretetteljes és élvezetes szexuális kapcsolataik vannak, ha úgy döntenek. Amikor a szexről szóló beszélgetéseinkbe a szeretetet is bevonjuk, emlékeztetjük a gyerekeket arra, hogy az érzelmi intimitás milyen fontos szerepet játszik ebben a jövőben.