nlc.hu
Család
Állatkínzással vádolják a nőt, aki 107 macskát és egy kutyát tartott kőbányai lakásában

107 macskája közül több is elpusztult, állatkínzással vádolnak egy kőbányai nőt

A nő ártatlannak vallotta magát, szerinte az állatvédők tették ki kínzásnak a macskáit, illetve a kutyáját.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. október 18-án előkészítő ülést tartott annak a nőnek az ügyében, aki a  vádirat szerint a kőbányai 73 négyzetméteres lakásában 107 macskát és egy kutyát tartott.

A hivatalos közlemény szerint a nő nem biztosított megfelelő élelmet, ivóvizet és tiszta almot. Az állatokat – amelyek az elhanyagolás következtében külső- és belső paraziták okozta megbetegedésektől szenvedtek – az ürülékkel szennyezett lakásában bezárva tartotta, megfosztva így azokat az önellátástól.

A macskák közül több elpusztult, a kutyát pedig a fertőzés következtében kialakult betegsége miatt el kellett altatni.

Bírósági kalapács

Fotó: Pexels

Az előkészítő ülésen a nő fenntartotta a nyomozás során tett vallomását, de nem ismerte be a bűnösségét. Mint a Telex írja, az asszony elmondta, hogy korábban nagyon sok állatnak segített, soha nem éheztette az állatait. Szerinte az állatvédők tették ki kínzásnak a macskáit és a kutyáját, mikor megpróbálták a lakásában összeszedni az állatokat. Azt mondta, évekig öngyilkos akart lenni a történtek után.

Elmondása szerint miután elvitték tőle az állatokat, őt a pszichiátriai osztályra vitték. A pszichiátrián nem állapítottak meg nála kóros elmeállapotot. „Fizikailag bántottak, a fejemet a földbe verték” – mondta a bíróságon. Azt is tagadta, hogy 107 macska lett volna a lakásában, szerinte csak harmincnyolcan voltak.

A bizonyítási indítványok elhangzását követően a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, amelyet nyomban meg is kezdett. Az eljárás 2024. február 13-án a vádlott és a tanúk meghallgatásával folytatódik. Az ügyész egy év szabadságvesztést és két év közügyektől eltiltást indítványozott ellene. A védelem szerint az állatokat K. J. nem hanyagolta el, ennek igazolására tanúk idézését kezdeményezték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top