nlc.hu
Család
Nehéz sorsú gyerekek rajzai a karácsonyi kívánságaikról

Szívszorító: kenyeret kért karácsonyra a 8 éves Csilla

"Rajzban mondták el" kívánságaikat nehéz sorsú gyerekek.

Nehéz sorsú gyerekeket kért meg a szegedi Fatima Ház Alapítvány, hogy rajzolják le, mire vágynak leginkább. Volt, aki a torta és a fülhallgató mellé kolbászt, testvére a bakancson kívül kenyeret kért karácsonyra – derült ki az RTL Híradó riportjából.

A bakancsot azért, mert télen jó lesz vele járkálni, meg menni szánkózni, vagy valahova a hóban. A kenyeret meg azért, hogy tudjunk enni a családdal” – indokolta meg a 8 éves Csilla a karácsonyi “kívánságlistáját”.

A hattagú családja havi kétszázezer forintból él. Ebből fizetik a számlákat, törlesztik a hitelt. Édesanyja elmondta, hogy most a férjének is fel kellett mondani a munkahelyén, mert cukros és magas vérnyomásos. “Én megváltozott munkaképességű vagyok, és akkor onnét dolgozok, meg nyugdíjat kapok. És ez nem olyan sok pénz. Úgyhogy nem tudunk ennyi mindent megvenni nekik” – magyarázta.

Több, mint 150 nehéz sorsú gyerek rajzolt idén a szegedi Fatima Ház Alapítvány felhívására. A rajzokat a közösségi oldalukra teszik fel, így ösztönöznék a támogatókat. Az alapítvány évek óta segít hátrányos helyzetűeken. Az elnökük, Kiss Erzsébet azt mondta, egyre többen kérnek tőlük ételt: “Még a covidban sem kért ennyi gyerek élelmiszert, mint az idén. Vagy használati dolgot, tisztálkodási szert, vagy pelenkát a kistestvérének“.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top