Az Operettszínház egykori sztárjáról korábban az alkoholproblémai miatt is cikkeztek a lapok. Mészáros Árpád Zsolt a koronavírus miatt elesett a bevételétől, nem volt munkája, ez pedig rendkívül megviselte. Az alkoholban kereste a menedéket, ennek meg is lett a következménye. Ma már végleg letette a poharat, és boldog családapa. 2023 februárjában született meg legkisebb gyermeke menyasszonyától, Krisztától. A színésznek egyébként öt csemetéje van, méghozzá négy különböző nőtől, így mozaikcsaládban élnek. Erről is mesélt a mai Reggeliben.
„A legkisebb, Ámor most lesz egyéves, a legnagyobb már 27. Azt gondolom, hogy a gyerek születése egy férfi életében mindig egy megújulás, egy kötelezettségekkel teli kis boríték, amit a zsebünkbe raknak akkor. Ez egy kicsit helyrerázza az embert, mind szellemiségében, mind gondolkodásában. Nekem is nagyon sok mindent tanított ez a gyerek, de nemcsak nekem, hanem az egész családnak. Öten vagyunk négy családból, négy alomból, de Ámorka és Krisztina megjelenésével az egész család összeállt, az exek és a gyerekek is. Mindenki jóban van. Nagyon sok pénzbe kerül, mármint a jó logisztika” – mondta nevetve a sztár, aki sokszor csak sodródik az árral.
„Az asszonyok megszerveznek olyan dolgokat, amikről én nem is tudok” – tette hozzá az édesapa. Zsolt egyébként 2022-ben bejelentette, hogy visszavonul a színészettől és elköltözik Magyarországról. A színművész akkor azt mondta, hogy családjával Olaszországban kezd új életet.