![Weisz Fanni babájával](https://nlc.hu/uploads/2025/02/weisz-fanni-babaja-1920.jpg)
![tenyérjóslás,](https://nlc.hu/uploads/2024/01/tenyerjoslas.jpg)
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség 2500 eurót (átszámítva mintegy 970 ezer forintot) fizetett egy olyan készülékért, amely a diákok tenyeréből olvasva irányítaná a pályaválasztásukat. Azaz a kütyü állítólag a tenyerük alapján felméri, milyen karrierre lenne alkalmas egy-egy tanuló.
Mint a foter.ro írja, a készülék neurostimulátorként működik, az ebből kiolvasható adatok pedig felhasználhatók arra, hogy a diákokat a megfelelő pályaválasztás felé tereljék. A kolozsvári tanfelügyelőség vezetője a napokban már be is mutatta a gépezetet.
A szerkezet feltalálója, Dumitru Grigore azt állítja, létrehozta a legerősebb pszichológiai profilszkennelő programot az emberi DNS-ről.
A projekt az első célcsoporttal (havonta 100 diák) februárban indul és júniusig tart. Az eredmények függvényében döntenek majd arról, hogy a következő tanévre is kiterjesztik-e majd.
Pár éve egyébként egy csapatnyi középiskolást kérdeztünk meg arról, kinek milyen tervei vannak a jövőre nézve, és mennyit változtak az elképzeléseik gyerekkoruk óta. Többen gyakorlatiasan igyekeztek hozzáállni, és olyan szakmát kerestek, amiből aztán valószínűleg meg is lehet élni.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock