A Budapest II. kerületében, garázzsal együtt 157 millió forintért árult lakás egykor az egyik legnépszerűbb magyar színész, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és többszörös Jászai Mari-díjas Zenthe Ferenc otthona volt. A ház falán erre emléktábla is emlékeztet.
A II. kerületi Vérhalom negyedben 95 nm alapterületű,
belső kétszintes lakás eladó 10 nm, csodás kilátást nyújtó terasszal, lakáshoz tartozó tágas tárolóval és garázshellyel. Jelenleg 3 szobás az ingatlan, a lenti szint átalakításával azonban egy kisebb szoba kialakítható – szól a hirdetés szövege.
A második emeleti lakás központi része az alsó szinten, egy légtérben lévő nappali és étkezős konyha. Ezen a szinten van a Szabadság-hegyre néző tágas terasz is. A felső, tetőtéri szinten
két hálószoba, valamint egy fürdőszoba található.
ifj. Zenthe Ferenc a Blikknek elmondta, hogy édesapja a 1986 körül költözhetett a házba, második feleségével, Gizellával kötött házassága után. A legendás színész fia nem nagyon örül, hogy apja nevével hirdetik a Törökvész úti lakást.
„Nem egy kedves dolog a részükről, hogy így próbálnak anyagi előnyt szerezni”
– jelentette ki.