Úgy tűnik, sikerült megmentenie a házasságát Király Viktornak

T. D. | 2024. Február 14.
Mindezt egy gyönyörű fotóval tudatta.

Tavaly év elején kelt szárnyra a pletyka, miszerint Király Viktor és felesége, Virág Anita házassága válságba került. Később maga az énekes is elmondta, vannak problémáik, melyeken dolgoznak. A 2023-as év eléggé hullámzó volt, hol biztosra lehetett venni, hogy végleg külön utakon folytatja Viktor és Anita, hol pedig reménykedtek a rajongók, sikerült megmenteni a házasságukat

Fotó: Schumy Csaba

A sok találgatásnak a pár is adott rengeteg alapot. „Takarítsd ki az életedből mindazt, ami káros, visszahúz, leural, meggyötör. Fontos, hogy a helyére kerüljenek a dolgok, tudod, mint a rendrakásnál. Hogy tudd, ki és milyen helyet foglal el az életedben. Mi az, ami kell, és mi az, ami feleslegessé vált. Lehet, hogy fájdalmas lesz és kicsordul a könnyed, amikor egy-egy széttört, újraragasztott dolgot egy mozdulattal kihajítasz (mert bíztál benne, hogy ugyanolyan lesz), és még az is előfordulhat, hogy utánanyúlsz, hogy »hátha mégis«. Ne áltasd magad. Ami eltört, az sosem lesz már olyan, mint volt. A repedések meglátszódnak és mindig is ott lesznek, akár látod, akár nem” – írta egyszer Anita Instagram-történetében. Később az énekes azt mondta, próbálkoznak, hogy helyreállítsák a dolgokat. 

Jó úton haladunk az Anitával. Most voltunk Athénban együtt, ez teljesen egyértelmű volt”– nyilatkozta novemberben Viktor. Most azonban úgy tűnik, végleg sikerült megoldani a problémáikat. Az énekes Instagram-oldalára töltött fel egy romantikus képet, a melléírt szöveg pedig mindent elárul. 

Boldog Valentin napot, a legszebb feleségnek és legjobb anyukának. Szeretünk nagyon! Apa és Kolen

 – olvasható a bejegyzésben, a kommentszekciót pedig elözönlötték a gratulációk. 

Exit mobile version