Az élete során szinte mindenki megtapasztalja az érzést, hogy milyen is, amikor megismerkedik „álmai kiszemeltjével”, és leereszkedik az a rózsaszín köd. Amint ez megtörténik, olyanokra is hajlandóak vagyunk, hogy elnyerjük a másik fél tetszését, amik korábban eszünkbe sem jutott volna, és az ismerkedés ezen fázisában már-már szürreálisnak mondható helyzetek is kialakulnak. De vajon meddig vagyunk hajlandóak elmenni azért, hogy a kiszemeltünk közelébe férkőzhessünk? Vannak bizonyos randitippek, amelyek introvertált és extrovertált személyeknek is egyaránt hasznosak lehetnek, azonban akadhatnak olyan helyzetek is, amikor szinte lehetetlenség követni a jól bevált „taktikákat”, és az ember egyszerűen csak sodródik az árral.
Nemrég a Redditen néhány felhasználó is megosztotta személyes tapasztalatát azzal kapcsolatban, hogy mi volt a valaha volt legextrémebb dolog, amit elkövetett azért, hogy meghódítsa kiszemeltjét. A történetek között akadtak olyanok, amikre jó emlékként lehet visszatekinteni, de voltak, akik már kevésbé jó szájízzel gondoltak vissza őrült tetteikre.
„Fájdalmas a mai napig rá gondolnom. Éjjel kettőkor, ha hívott, vagy írt, mert éppen magányos volt, vagy veszekedtek a pasijával, ott teremtem mindig. Aztán volt egy igazán nagy balhéjuk, sírva hívott, gondoltam, na itt az idő, most vagy soha! Éjjel 2-kor, télvíz idején (szerencsére aznap pont nem szakadt a hó), nyári gumikkal elindultam egy Fiat Seicentóval, amiben épp beszart a fűtés, Pécsről Debrecenbe. Mire durván 7 óra alatt sikerült megérkeznem… kibékültek.”
„Egyszer az ablaka alatt adtam szerenádot, spiccesen…lejött az anyukája, hogy vendégek vannak náluk, abba kéne hagyni… Hát, nem jöttünk össze.”
Te meddig mennél el a kiszemeltedért? (Fotó: Pexels)
„Egy suliba jártunk, eggyel lejjebb volt az osztálya, mindig figyeltem, merre jár, direkt én is arra mentem, és kerestem a tekintetét. Inkább megvártam a későbbi buszt, abban a reményben, hogy ő is azzal jön. Amikor együtt utaztunk, dilis tinilányként hangosan sztorizgattam, teljes nevemet sokszor kiejtve mondogattam, hátha mire hazaérek, bejelöl Iwiw-en… Micsoda csalódások voltak nap mint nap, hogy nem jelölt be.”
„Nem vagyok rá büszke, és mai fejemmel már nem hiszem el, hogy ennyire feladtam magam, de rendszeresen úgy szerveztem a közlekedésem, hogy »véletlenül« találkozhassunk, amennyiben ő is éppen arra jár. Persze nem volt túl sikeres, és inkább csak szenvedést hozott.”
„Elkezdtem a League Of Legends játékkal játszani… a pasi nem jött össze, de a játékban még mindig ott vagyok.”
„Hatodik osztályban az akkori crushomnak csináltam egy Valentin-napi képeslapot, és megmutattam neki félkész állapotban. Az osztály szeme láttára összetépte előttem.”
„Post Malone koncert kellős közepén voltam, és pont rám írt, hogy »fél óra múlva lol?«. Én meg hazamentem, hogy vele együtt játsszak.”
„Munkatársnőm volt. Elmentem vele hintázni a parkba, fagyizni, drogériába vásárolni stb. Barátilag. Sok mindent csináltunk együtt így. Férje volt, tudtam, hogy nincs esélyem, csak jó volt a közelében lenni mindennap. Azt hittem, hogy a lelkem ennyitől megnyugszik. De nem így lett. Egyre jobban fájt, hogy egy karnyújtásnyira van tőlem, és mégsem az enyém. Aztán megismertem a férjét. Volt, hogy hármasban csináltuk ugyanezeket a délutáni kis programokat. Elkezdtem vonzódni a pasihoz is. Aztán azt kívántam, bárcsak hárman lennénk együtt. Nem voltam poliamor, most sem vagyok az, de akkoriban velük bevállaltam volna simán.”
