nlc.hu
Család
Dr. M. Gabriella gyerekorvos, csecsemőorvos

Mi van? Oltástagadókat fedez, mégis foglalkozhat csecsemőkkel a magyar doktornő

M. Gabriella szerdán ismét a bíróság elé állt.

Dr. M. Gabriella nyugodtan dolgozhat orvosként, miközben több, közfelháborodást kiváltó, gyerekek halálával végződő ügy érintettje, sőt elítéltje volt – írja a Blikk. Gabriella kezelte az „agárdi fényevők” néven elhíresült szülők gyermekét is. A kis Endre másfél évesen bekövetkezett halálának idejére már annyira lesoványodott, hogy vért sem lehetett tőle venni, izomszövetei is teljesen elsorvadtak.

2017-ben Dr. M. foglalkozás körében elkövetett

gondatlan veszélyeztetésért fél év börtönt kapott,

egy évre felfüggesztve. Az orvoslástól mégsem nem tiltották el, ezért gyermekorvosként a mai napig foglalkozhat csecsemőkkel. M. Gabrielláról egy másik ügyben kiderült, hogy egy 2011-ben született gyerek esetében valótlanul igazolta a kötelező védőoltások beadását.

Mi van? Oltástagadókat fedez, mégis foglalkozhat csecsemőkkel a magyar doktornő

Az ügyről annak idején megírtuk, hogy a nő egy fővárosi kerületben gyermekorvosként dolgozott, és feladatai közé tartozott beadni a csecsemőknek az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat, illetve az oltásokat közokiratban dokumentálni. A doktornő azonban egy 2011 őszén született gyermeknél 2011 októbere és 2013 júliusa között többször valótlanul dokumentálta, hogy a csecsemő védőoltásait beadta. Miután

a vádlottal kapcsolatot tartó apa 2014-ben meghalt,

a gyermek édesanyja egy másik gyermekorvoshoz fordult, aki rájött, hogy a kisfiú valójában nem kapta meg a kötelező védőoltásokat, amelyeket utóbb az új gyermekorvos pótolt. Ekkor közokirat-hamisításért jogerősen milliós pénzbírságot kapott. Másodfokon ekkor három évre az orvosi foglalkozása gyakorlásától is eltiltották, de a Fővárosi Ítélőtáblán ezt végül valamiért kivették az oltástagadó orvos  büntetéséből.

A háziorvosnak szerdán

a Pesti Központi Kerületi Bíróságon volt jelenése.

A bíróság itt egy 2013-ban életét vesztő, oltásellenes családban nevelkedett kisgyermek halálának körülményeiről ítélkezik. Dr. M. Gabriellát hamis tanúzással vádolják, amiért a gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult büntetőügyben azt hazudta, hogy a nyolchetes korában agyvérzésben elhunyt csecsemőnek kötelező védőoltásként beadta a K-vitamint. Ez azért fontos, mert az Egészségügyi Tudományos Tanács szakvéleménye szerint

a kis Endre halála egyenesen levezethető

a betegségmegelőzés miatt beadandó gyógyszer elmaradásából. A készítmény képes megakadályozni egy ritka, de életveszélyes szövődményt, a csecsemőkori agyvérzést. A nő nem kívánt vallomást tenni, ügyvédje szerint pedig meg kell szüntetni az eljárást, mert a K-vitamin be nem adása foglalkozási szabályszegés. Védence pedig semmiképpen sem büntethető, még ha igazolni is lehet, hogy hamisan tanúzott az alapügyben. A tárgyalást elnapolták májusra.

Az oltásellenes szülők bűnügye az egész országot megrázta:

amikor a csecsemő rosszul lett, a szülők épp vendégségben voltak. A gyerek reggel óta hányt, később már sugárban. Nem evett, nem tudott inni, délutánra a hányása véres lett, de a szülei mégsem hívtak hozzá orvost. Az apa, L. Csaba az egyik tárgyaláson ezt azzal is magyarázta, hogy a kicsinek „rendben voltak a meridiánjai”. A férfi az úgynevezett Oltáskritikus Életvédők Szövetsége nevű szervezet egykori vezetője.

A férfi az eljárás során kijelentette, hogy a K-vitamin csupán az orvostudomány fikciója, az orvosok akarták eltenni a gyermeküket láb alól, hogy megszerezhessék a szerveit, a baba a mentőautóban szerzett fejsérülést, emiatt alakult ki az agyvérzése. Végül 2021-ben az apa és az anya is csak felfüggesztettet kapott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top