nlc.hu
Család
Újra várandós a nő, aki tavaly ötös ikreket szült

Újra várandós a nő, aki tavaly ötös ikreket szült

Hiába voltak jelei a mostani terhességének, az amerikai nő kizártnak tartotta, hogy megint babát vár.
Egy terhes nő szívet formál a kezével a hasán

Tavaly ötös ikreik születtek, most hatalmas meglepetésre ismét babát vár egy Mississippiben élő házaspár. Haylee Ladner és férje, Shawn Ladner januárban tudta meg, hogy úton van a hatodik gyerekük.

„Már egy ideje voltak tünetek, de más okoknak tulajdonítottam őket. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy várandós leszek, mert azt mondták, szinte lehetetlen, hogy természetes úton teherbe essek” – mondta Haylee a Good Morning Americának.

28. hétre születtek

A 27 éves tanárnő policisztás petefészek szindrómában (PCOS) szenved, ezért korábban méhen belüli megtermékenyítésen esett át. Hála a beavatkozásnak, ötös ikrekkel esett teherbe, a négy lányt és egy kisfiút pedig 2023 februárjában, a 28. héten császármetszéssel segítették világra. Mindannyian egészségesen születtek, de mivel korababák voltak, a koraszülött intenzív osztályra kerültek, és szükségük volt légzéstámogatásra, de ezt leszámítva semmilyen komplikáció nem lépett fel.

A szülők külön-külön mindegyik babát a kezükbe vehették, de arra egészen áprilisig kellett várniuk, hogy mind az öt gyereket egyszerre tartsák a karjaikban. Nem volt egyszerű mutatvány, de sikerült, és aranyos fotó készült róluk:

„Nálam három, a feleségemnél kettő baba volt, vicces volt, de jól megoldottuk, és nagyon meghatározó pillanat volt együtt látni az összes gyereket – mesélte a férj. – Ez volt az első alkalom, hogy mindannyian együtt voltak, közvetlenül egymás mellett, azóta, hogy az anyaméhben voltak. Szóval ez egy nagyon klassz pillanat volt.”

„Elmegyek, veszek még teszteket”

Öt pici babával nem egyszerű az élet, így az anya hiába érzett fáradtságot és hányingert az év elején, eleinte nem foglalkozott vele, terhességre pedig egyáltalán nem gondolt. Aztán mégis csinált egy tesztet, de biztos volt benne, hogy negatív lesz. „Megcsináltam a tesztet, és pozitív lett – emlékezett vissza az édesanya. – Erre a férjem már kezdte felvenni a kabátját, mire én megkérdeztem tőle: »Hová mész?» Azt válaszolta: »Elmegyek, veszek még teszteket.« Így aztán hozott még teszteket, és persze azok is pozitívak voltak.”

Haylee és Shawn egyáltalán nem számított erre, majd miután ezt felfogták, azon gondolkoztak, hogy vajon megint ikreik lesznek-e. Az ultrahangon aztán kiderült, hogy ezúttal egy baba érkezik, várhatóan július végén. Mivel az öt baba megszületésekor nagyon jó tapasztalataik voltak a Mississippi Egyetem kórházával, úgy tervezik, hogy a kislány is ott fog világra jönni.

Haylee mostani terhessége teljesen más, mint amikor öt babával volt várandós. „Akkor nagyon rosszul éreztem magam. Minden tünet ötször erősebb volt. Ez most sokkal könnyebb. Néha azt is elfelejtem, hogy terhes vagyok” – mondta az édesanya.

Az ikrek már egyévesek

Közben pedig zajlanak a mindennapok az öt babával, akik február 16-án egyévesek lettek, és már kezdenek kialakulni a jellemző tulajdonságaik. Az anyukájuk szerint Jake nagyon féktelen, Adalyn eléggé visszafogott és anya pici kislánya, Everleigh egy „kacagógép”, Malley Kate analitikus és mindent nagyon megfigyel, Magnolia pedig egy cukiságbomba és apuci kislánya.

Az emberek azt gondolják, hogy öt gyerekkel nagyon nehéz, ami bizonyára így is van, de édesanya csak a jóról beszél. Azt mondja, szerencsés, mert nagyon jó babák mindannyian, nem sírnak és nem nyafognak sokat, csak akkor, ha éhesek vagy tisztába kell tenni őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top