Gwyneth Paltrow Nashville-ben ünnepelte a húsvétot gyermekeivel együtt. Az 51 éves Oscar-díjas színésznő fotókat is megosztott a családi programról. Sokan nem tudják, hogy Paltrow egy 19 éves lány, Apple, és egy 17 éves fiú, Moses édesanyja. A gyerekek apja pedig nem más, mint a Coldplay együttes énekese: Chris Martin.
“A fiam ősszel már megkezdi az egyetemi tanulmányait. Érdekes lesz látni, hogyan változnak meg a reggeleink azzal, hogy már egyetlen gyerekem sem lesz a házban. Egyrészt szomorúsággal tölt el, ha belegondolok, másrészt tudom, hogy ez az élet rendje”- mondta a The Sunday Times lapnak a színésznő, majd így folytatta. „A gyerekeidnek fiatal felnőttekké kell válniuk, akik képesek megbirkózni az akadályokkal, valamint gond nélkül teremtenek kapcsolatokat. Mint édesanya, pontosan ezt szeretném én is.”