nlc.hu
Család
Az elgázolt szarvas áldozata

Kétgyermekes, egyedülálló anyát ölt meg az elgázolt szarvas

Átszúrta a testét az állat agancsa.
vadgázolás

Mint arról beszámoltunk, szörnyethalt egy 39 éves nő, amikor az autó, amelyben ült, elgázolt egy szarvast péntek este a 117-es úton, Kesztölc és Esztergom között. A több mint 200 kilós állat a gázolástól a levegőbe repült, majd a kocsi tetejére csapódva beszakította azt és megölte az anyósülésen utazó nőt.

A Bors megtudta, az áldozat egy kétgyermekes anya volt. Már nem tudták megmenteni az életét, azonnal meghalt. A szarvas agancsa Tünde oldalába fúródott, egyenesen átszúrta a szerencsétlenül járt nőt, akinek a gyerekei alig egy órával korábban még a kocsiban ültek.

Az asszony családja, barátai és ismerősei teljesen összetörtek. A lap megtudta, Tünde jó ideje egyedül nevelte a lányokat, a tragédia idején mellette ülő párjával, Gáborral nemrégiben találtak egymásra. “Fantasztikus anya volt, nagyon szépen nevelte a lányait. (…) Most pedig még a boldogság is rátalált” – mondták el róla megtörten.

A férfit gerinctöréssel és csigolyasérüléssel szállították kórházba, az állapota válságos.

Ezen a szakaszon egyébként tábla figyelmeztet a vadveszélyre. Egy, a Tényeknek nyilatkozó vezetéstechnikai szakember szerint ilyenkor érdemes lassabban menni. “Ha 10-15 km-rel csökkentjük a megszokott sebességünket egy ilyen szakaszon, az már nekünk másodperceket jelent arra, hogy a megfelelő megoldást megtaláljuk, hogy ha esetlegesen elénk ugrik egy vad” – hangsúlyozta Csörgő László.

Tavaly ősszel Nyírbogdánynál ütközött szarvassal egy autós. Egy anya vezetett, hátul két kisgyereke utazott. A hatalmas állat agancsa pont az egyik gyerek mellett szúrta át a kocsi oldalát. Kész csoda volt, hogy a család túlélte az ütközést.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top