Szabó Zsófi szívszorító szavakkal emlékszik édesapjára, aki a mai napon 10 éve, hogy elhunyt. A műsorvezetőnő egy érzelemmel telt Instagram-posztban írta le, hogy a mai napig még mindig nagy fáj számára az édesapja elvesztése, de legbelül tudja, hogy Szabó Gyula nagyon büszke lenne rá azért, amit elért.
A szívfacsaró üzenet
Zsófi üzenetében leírja, hogy bár minden évben úgy érzi, mintha kiszakadni próbálna a szíve, ezen a napon különös úgy érzi, hogy rettenetesen fáj számára édesapja hiánya, akit egy csodálatos embernek gondol mind a mai napig. Mint mondta, édesapja csodálatos emlékeket hagyott maga mögött, boldoggá téve még ezzel sok sok generációt. Azonban mindezek ellenére rettenetesen hiányzik négy gyermekének, öt unokájának és öt dédunokájának. Az űrt, amit maga mögött hagyott, Zsófi nem tudja szavakkal leírni.
Bár senkire nem tartozik, most mégis szeretném magamból kiírni: ahogy kicsi lányként, úgy a mai napig érnek bántások, amiért a Te lányod vagyok. Sokak szerint nem érdemeltem meg az utat , amit sok munkával kitapostam magamnak és vannak, akik szerint nem lennél rám büszke. Eleget szenvedtem már emiatt, de én belül tudom, hogy ez nem így van.
– olvasható a nemrégiben a TV2 csatornájához átigazolt műsorvezetőnő üzenetében.
Zsófi bejegyzésében azt is elárulta, hogy élete legnagyobb ajándékának tartja azt, hogy Szabó Gyula nevelhette fel. Édesapja ugyanis rengeteg mindenre megtanította, csodálatos apa volt, így a műsorvezetőnő a szívében őriz minden emléket amit édesapjához kötődik. Üzenetében végül édesapja egyik kedvenc idézetét is megosztotta:
“Uram, engedd, hogy társaid legyünk az alkotásban, megértsük és megszépítsük a te kezed munkáját, hogy ez a mi földünk biztonságos otthona lehessen gazdagságnak, szépségnek, boldogságnak és békességnek. Amen.”