A gyerekkori nyarakat mindenki a szívében őrzi, akkor is, ha egy lakótelepen töltötte a házak közti játszótéren, vagy ha a nagymamánál Balatonon, esetleg táborról táborra járt egész nyári szünetben. A táborok meghatározó élményt jelenthetnek a gyereknek, úgyhogy körültekintéssel érdemes választani közülük. A táborozással kapcsolatban nyilatkoztak szerkesztőségünk munkatársai is a saját emlékeikről.
Örök élmény
Fiatal kollégánk, Csenge rögtön belevágott a mesélésbe pár negatív élménnyel, számára ugyanis trauma volt a tábor gyerekkorában: „Elsős voltam (hétéves), amikor apukám először elküldött egy nyári táborba a Balatonra, ami szerintem 50-60 fős lehetett. Nagyon nem szerettem volna menni, de mégis elküldött úgy, hogy senkit nem ismertem, ráadásul sokkal idősebbek is voltak nálam. Akkor eléggé antiszociális voltam, és nehezen is barátkoztam. Egy kínszenvedés volt az egész, és a tíznapos tábor azzal telt, hogy minden nap sírva hívtam fel a szüleimet. Értem a szándékot és tudom, hogy apa jót akart, de szerintem fel kell ismerni azt, hogy mikor elég érett a gyerek arra, hogy bedobják egy teljesen ismeretlen közegbe, ráadásul ilyen hosszú időre. Ezek után, amikor meghallottam, hogy nyári tábor, visítva menekültem.”
A gasztro rovat vezetőjének, Orsinak már sokkal kellemesebb élményei voltak, bár azért a pálinkázásból azt gyanítjuk, hogy ezeket a tapasztalatokat nem csak kisiskolásként szerezte: „Lovagolni lovas táborokban tanultam meg, életre szóló élmény volt ezekkel a csodálatos teremtményekkel lenni egész nap. A Tisza és Túr folyókon evezős nomád táborokba írattak be több nyáron át, ahol egy kicsit megtanultam túlélni és nagyon megtanultam evezni. Erdélyben nagy, háromhetes kulturális körutazásokon vettem részt, amelyek során a helyieknél laktunk.
Örök élmény maradt: egy moldvai csángó idős házaspárnál laktam, reggel pálinkáztunk, kihajtottuk a teheneket, este a bácsival hosszan filozofáltunk.
A volt irodalomtanárnőmnek hála Erdély olyan legbelsőbb részeit láthattam, amelyek egy átlagos utazás során nem tárulnak fel. Az egyik ilyen körút alkalmával ellátogattunk Sütő András íróhoz, akinek az RMDSZ-székház ostromakor kilőtték az egyik szemét. Épp Erdélyben nyaralt, és egy olyan beszélgetésbe csöppentem ott, amire azóta is emlékszem. Táborozni a megfelelő vezetéssel, felügyelettel fantasztikus.”
Fotó: Funside
„Mint a madár Ágnest várja az anyukája a telefonnál”
A Facebook és Instagram nindzsája, Anett jó és rossz tapasztalatról is mesélt. Az általános iskolai hétnapos tábor 11 évesen egyáltalán nem sült el jól számára, már csak azért sem, mert olyanokkal volt egy szobában, akik idősebbek voltak nála és kiközösítették – és az már csak hab a tortán, hogy szörnyű volt a kaja is. Emellett még a hét napból öt napon szakadt az eső, és állandóan fázott, úgyhogy nem csoda, hogy sírva hívta fel az anyukáját, hogy vigye haza. „Ez elvette a táborozástól a kedvemet egy időre – mondja Anett. – Később, mikor gimis voltam, elmentem egy DÖK-ös táborba, ami nagyon jól sikerült. Annyira hangulatos volt maga a hely is, a kemencével, a kedves kutyákkal, sok állattal! Rengeteg programot csináltunk esténként, iszonyatosan jó és vicces játékokat. A mai napig őrzöm a fotókat onnan, és valahol megvannak a papírok is, amikre fel kellett rajzolnom a Groovehouse – Hajnal című örökbecsű slágerét képkockánként.”
A trend rovatos kolléga, Ági imádott táborozni, jó eséllyel azért is, mert a szülei tanárok voltak, ezért a táborozás nem azért volt fontos, hogy legyen hova tenni a gyereket, hanem hogy tartalmassá tegyék számára a nyarat. „Az Operaház gyerekkórusában énekeltem, úgyhogy adta magát, hogy a program nyaranta a kórustábor volt, ami azért is volt szuper, mert a kis barátaimmal tudtam ott lenni, bár persze jó sokan voltak olyanok is, akiket nem ismertem.
Amikor egyszer anyukám felhívott telefonon (nyilván nem volt még mobil, a 80-90-es évek határáról beszélünk), és a portás azt kiabálta végig, hogy »mint a madár Ágnest várja az anyukája a telefonnál«, az gyerekkorom egyik legszégyenteljesebb élménye volt.
Ugyanis van nevem. Csak a portás nem értette meg, ezért anyukám próbálta kontextusba helyezni a Csízit, hátha úgy könnyebb lesz a portásnak. A jelek szerint nem lett könnyebb. Viszont sokat énekeltünk, sokat pingpongoztunk, sokat jártunk strandra és volt lambadaverseny is, életemben először pedig itt lakkoztam ki a körmöm színtelen körömlakkal, amiről megállapítottuk, hogy nagylányos, de igaziból pont úgy csillog, mintha mondjuk lángost ettünk volna. Szóval összességében nagyon szerettem még a kínos jelenet mellett is, és bármikor visszautaznék az időben, hogy lámpaoltás után ott vihogjunk megint az emeletes ágyakon a sötét szobában.”
Ne dobjuk a mélyvízbe a gyereket
Hogy a pasik se maradjanak ki a táborozásból, a filmkritikus kolléga, TóCsa egy igazi férfias tábori élményt mesélt el: „Kisváros, elég védett környezet, elvoltam odahaza és a környéken a barátokkal, így a szüleim sosem akartak táborba küldeni. Amikor mégis mentem, az mindig saját elhatározásból történt: kétszer voltam szerepjátéktáborban egy-egy hétre, ami azt jelenti, hogy hozzám hasonló korú és érdeklődésű kölykökkel nyomhattuk az AD&D-t, a Cyberpunk 2020-at, a Call of Cthulhut, a MAGUS-t meg a Középföldét napestig. Utólag visszagondolva vicces, hogy akik elvileg vigyáztak ránk, csak alig néhány évvel voltak idősebbek nálunk, de marha jó élmény volt. Szerintem egy héten át napi három-négy órákat aludtam, mivel általában hajnalig folyt a játék, ezért olyan mosott szarként mentem haza, hogy anyum meg is kérdezte, hogy »Fiam, munkatáborban voltál?«”
A videó rovatban remeklő kollégánk, Peti pedig mindkét oldalról tudott nyilatkozni, ugyanis nemcsak táborokba járt lelkesen már egész kiskorától kezdve, hanem később táboroztatóként is kivette a részét az élményből. Ezért inkább arról kérdeztem, hogy mit tanácsolna a saját tapasztalatai alapján a táborozó gyerekek szüleinek? „Erről szóltak a nyaraim nyolcéves koromtól 30 éves koromig, volt, hogy egy nyáron négy különböző tábort csináltam.
Elsősorban azt mondanám a szülőknek, hogy mindenképp küldjék a gyereküket, mert ha jó a tábor, az tényleg rengeteg élményt, új barátokat, fontos embereket adhat.
Ami fontos viszont, hogy figyeljenek rá, hogy ne dobják a mélyvízbe a gyereket, mert az egy életre elveheti a kedvét. Ha korán megy már, akkor vagy a testvérével vagy sok baráttal vagy ismerős táboroztatóval, akit szeret. Én nyolcévesen voltam először egyhetes táborban, ott volt a nővérem is, ami nagyon sokat számított, pedig egyáltalán nem lógtunk együtt sokat, de megnyugtatott a jelenléte. Egy évvel később, amikor egy másik táborba is mentem Csillebércre egyedül, ott honvágyam volt, pedig oda a tíz nap alatt egyszer fel is látogathattak a szüleim.”
Ó, a Balaton!
Ahogy az nlc-s kollégák elmeséléséből is látszik, az első táborélmény meghatározó lehet a gyerek életében, legyen szó pozitív, vagy negatív élményről. Kittka András, a Funside nemzetközi tábor ügyvezető igazgatóját még a karrierválasztásban is befolyásolták a gyerekkori tábori tapasztalatai.
„Nagyon jó emlékeim fűződnek Szántódhoz. Általános iskolában jártunk oda nyaranta, és mindig fantasztikus élmény volt – emlékszik vissza András. – A táborban 12 ágyas kis faházak voltak emeletes ágyakkal, közvetlen a Balaton-parton. Nagy kiváltságnak éreztük, hogy az iskolával elmehettünk ide, szinte az egész osztály együtt volt, minden évben jutalomként tekintettünk erre a szántódi táborra. A pozitív tábori élmények a gimnáziumban is folytatódtak, akkor Alsóbélatelepre jártunk az iskola táborába minden nyáron.
A Balaton már akkor teljesen hozzám nőtt, ahogy a táborozás élménye is.
Még hatodik osztályban volt lehetőségem arra, hogy egy angliai táborba is eljussak, ami egy háromhetes program volt nyelvtanulási céllal. Teljesen egyedül mentem, itthon felraktak a repülőre, kint pedig a táborvezető értem jött. A táborban nem volt egyetlen magyar sem rajtam kívül, főleg osztrák és olasz gyerekekkel voltam együtt – az a három hét abszolút meghatározó élmény volt számomra nyelvtanulás szempontjából is. Olyannyira, hogy ez predesztinálta kicsit a mostani munkámat, mert hasonló élményt szerettem volna elhozni Magyarországra a magyar gyerekeknek is.”
Kittka András
Később mennek ottalvós táborba a mai gyerekek
A háromhetes tábor a mai szülőknek talán meredeken hangozhat, hiszen régebben szabadabban engedték a szülők általában a gyerekeket távol az otthon biztonságától. Hamarabb jártunk egyedül haza a suliból, és nem aggódtak akkor sem, ha több hétre mentünk el a nagyihoz vagy épp táborba nyáron. András szerint is változott sokat a szülők hozzáállása az ottalvós táborokkal kapcsolatban, az a tapasztalata, hogy feljebb ment a korhatár és inkább a 10-12 éveseket engedik könnyebb szívvel a szülők a balatoni táborokba is, míg a kisebbeknek inkább a napközis táborokat keresik.
„Engedik a szülők a gyerekeket ottalvósan is táborozni – nekünk csak a balatoni táborunkban öt hét alatt nyaranta 1200 gyermek van –, de azért van egy alsó korhatár nálunk is, ami az általános iskola első osztályának vége, mert egy év alatt is óriási a fejlődés önállóságban a gyerekeknél. Azt is szoktuk mondani a szülőknek, hogy olyan gyerekek jelentkezését várjuk az ottalvós táborba, akik már töltöttek a szülőktől távol pár napot.
Családja válogatja, hogy ki mikor engedi a gyereket, de az biztos, hogy akkor jó az ottalvós tábor, ha a szülők is komfortosak ezzel, hogy elmegy a gyerek egy hétre.
Mert ha a szülő feszült a táborral kapcsolatban, akkor az átragadhat a gyermekre is, és már rosszul indul a gyerek ottalvós táboros karrierje. Amikor viszont ezt a döntést meghozza szülő, akkor el kell engedni a gyereket tényleg, rábízni a táboroztató pedagógusokra, hagyni, hogy végezzék a munkájukat.”
A szakember azt tanácsolja, hogy a táborok előtt mindig beszéljük át alaposan a gyerekkel, hogy mi fog történni a táborban, kérjük el a táboroztatóktól a részletes programot, és együtt nézzük át a gyerekkel. Ha a gyerek is azt érzi otthon, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga, akkor ő is nyitottsággal fordul már kisebb korban is a táborok felé. Ha a feszengést érzi a részünkről, akkor nehezebben indul majd el egy táborba, távol a szülőktől. „Szerintem nagyon fontos az a közös munka, amiben a táborszervezők, táboroztatók, illetve a szülők vannak, hogy tényleg önfeledt élmény legyen a táborozás a gyerek számára” – teszi hozzá András.
Új szempontok a választásban
A táborozásban a szülők motivációja is változott az idők során: míg a mi gyerekkorunkban főleg a gyerekfelügyelet volt a cél a hosszú nyári szünet alatt, addig a mai szülőknek már más szempontok többet számítanak a táborok kiválasztásakor. András szerint az elsődleges szempont, hogy a gyermek érezze jól magát, de tanuljon is valamit közben, próbáljon ki valami újat, tudással gazdagodjon. A második, hogy a gyerek biztonságos környezetben legyen, akár ottalvós, akár napközis táborban van. A harmadik pedig a szülői kényelmi szempont, hogy a tábor egyszerűen elérhető, könnyen lebonyolítható legyen a jelentkezéstől kezdve az utazáson át a megfelelő étkezésig minden részletében. És az is rendkívül fontos, hogy a saját korosztályával is legyen a gyerek mindeközben.
„Ma már az szerintem kevésbé jellemző, hogy egy egész hétre vagy még többre leadják a nagyszülőkhöz a gyereket nyáron – mondja András.
Magyarországon abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy a tábori lefedettség a teljes spektrumban elég jó.
A szociális táboroztatás, és a nagyon magas minőségű táboroztatás is rendelkezésre áll, és a kettő közt is sokféle megoldás van. Akár más országokkal összehasonlítva is jó helyzetben vagyunk a táborok terén.”
Bár szülőként lehetetlen küldetésnek érződik néha a nyári szünet és a munka menedzselése, a táborok kifizetése, András szavai kicsit talán megnyugtatnak mindenkit, hogy nemzetközi viszonylatban még egész jól állunk. Külföldön sok esetben azzal lehet találkozni, hogy hiányzik a szociális táboroztatás vagy pedig embertelenül drágák a táborok, régiós összehasonlításban is két-háromszoros áron mennek – igaz, a régió más országaiban a fizetés is több, mint nálunk.
Szeparációs szorongás
Ha az ottalvós táborokról beszélünk, akkor nem kerülhetjük ki a szorongósabb gyerekek nehézségeit, ahogy egyik kollégánk, Andi is beszámolt róla: „Egyetlenegyszer voltam táborban, 12 éves koromban. Mivel volt némi szeparációs szorongásom, hogy a szülőktől távol kell lenni, ezért az első két nap után olyan honvágyam lett, hogy mindenféle fizikai tünetet produkáltam, amit persze én tudtam, de a kísérőtanár nagyon megijedt, hogy tényleg komoly bajom van. Úgyhogy utána végig bent feküdtem a szobánkban, mert nem engedett sehova. Ez volt az első, és utolsó táborom, inkább a lakótelepen és a Duna-parton lógtunk a barátokkal egész nyáron, az sokkal szórakoztatóbb volt.” Andi szeparációs szorongása egyáltalán nem ritka, András szerint azonban megfelelő pedagógiai hozzáállással jól lehet kezelni az ilyen eseteket.
Fotó: Funside
„Sok olyan sztorink volt már, amikor ezt a szorongást sikerült megfordítani a gyereknél – fejti ki a szakember. – Előfordulhat egy ottalvós táborban a kisebb, 8-10 éves gyereknél, hogy nincs lélekben felkészülve a táborra, nem tudja, hogyan képzelje el, hogy kikkel lesz együtt, hol fog aludni, mi fog történi.
Az első 24-48 óra ebből a szempontból valóban kritikus, mert ilyenkor a gyereknek csőlátása lehet, csak azzal foglalkozik, hogy miről marad le otthon, mit csinálhat anya és apa, őt miért hagyták a táborban.
Ezt a táboroztató pedagógusoknak kell megoldani együttműködésben a szülőkkel, hogy átfordítsák a gyerek figyelmét arra, hogy mi történik körülötte a táborban. A mi táborainkban például ezért nincs is az első nap program, csak csapatépítés, összeszokás, integrálás. Olyan nem egyszer volt, hogy egy gyerek szorongva indult neki a tábornak, és haza akart menni az első nap, aztán a harmadik napon kaptuk a kritikát a szülőktől, hogy a gyermek már nem veszi fel a telefonját, amikor hívják. Már otthagyta a szobában a telefont, és nem érdekli igazából semmi más a tábori programokon kívül.”
András egy nagyon kedves történetet elevenít fel a szorongós gyerekek témájával kapcsolatban: amikor karitatív jelleggel fogadtak egy kisebb csoport gyereket, volt egy kilencéves kisfiú, aki rendkívül nehéz családi háttérből érkezett, nagyon visszahúzódó volt, nem beszélt, egy zsebkendő volt egész nap a kezében, amit az arca előtt tartott – nem nagyon lehetett vele kommunikálni. Az ő esetében a szülőkkel való együttműködés sem volt lehetséges, ezért úgy szervezték át Andrásék a tábori tanári csapatot, hogy mindig legyen egy pedagógus a kisfiú mellett, aki csak vele foglalkozik. A harmadik-negyedik napra sikerült megtalálni a kulcsot a fiúhoz.
„Volt egy-két olyan kapcsolódási pont, ami hozzájárult ahhoz, hogy a gyermek kinyíljon – meséli András. – Az egyik ilyen volt, amikor a csapattal egy kalandparkba mentünk, ami hihetetlenül tetszett neki, ezért később visszavittük őt külön még egyszer, mert láttuk, milyen pozitív változásokat indított el benne.
A tábor utolsó napjára eljutottunk odáig, hogy már tudtunk a fiúval beszélgetni.
Ez egy nagyon jó eredmény, és nekünk azt igazolta vissza, hogy egy tábori hét egy gyerekből nagyon sokat tud kihozni. Nehéz, hogy ilyenkor nincs rálátásunk arra, hogy mi történik a gyermekkel a tábor után, de azért azt gondolom, hogy egy ilyen áttörést hazavisz magával.”
