nlc.hu
Család
Házaspárbaj a választáson: férj és feleség is jelöltette magát polgármesternek

Házaspárbaj a választáson: férj és feleség is indul a polgármesterségért

Családban dől el a község vezetése.
választás

Mint ismert, június 9-én önkormányzati választás lesz Magyarországon. Vannak települések, ahol gyakorlatilag már most eldőlt a voksolás, hiszen egyetlen polgármesterjelölt van, és képviselőnek is éppen annyian indulnak, amennyit a helyiek megválaszthatnak. Az viszont nagyon ritka, hogy egy családon belül dőlhet el a polgármesterség. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Árpáson azonban erre is van példa. A rábaközi községben ugyanis férj és feleség csap össze az önkormányzati választáson – írja a kisalföld.hu. Ritterwald Zsolt és neje, Ritterwaldné Gerencsér Eleo­nóra is jelöltette magát, hogy legyőzzék a jelenlegi polgármestert.

Mint a portál megjegyzi, még egy házaspár van a rábaközi jelöltek között, ők azonban más-más településen szállnak harcba a polgármesterségért. Hajós Szabolcs Bősárkányban indul, felesége, Hajós Melinda pedig a szomszédos Maglócán szeretné elnyerni a szavazók bizalmát.

Amúgy a polgármester-választások eredményei lesznek meg a leghamarabb. Először az erre leadott szavazólapokat számlálják meg a bizottságok, ezt a képviselő-testületi tagokra leadott szavazatok követik, majd Budapesten a főpolgármester-választás szavazólapjai következnek. Ezután számlálják össze a vármegyei közgyűlésekre (Budapesten a Fővárosi Közgyűlésre) leadott szavazatokat, végül pedig az EP-választás szavazólapjai következnek.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top