Jan Faber és Els van Leeninger életükben először az óvodában találkoztak; hamar elválaszthatatlanok lettek és végül az egész életüket együtt töltötték. „A közös életünket a víz, hajók és a vitorlázás szeretete határozta meg” – vallotta be Jan a BBC újságírójának, majd hozzátette, feleségével amíg csak tehették a vízen, egész pontosan egy hajón éltek:
Az évtizedek során néha újra és újra kipróbáltuk magunkat a szárazföldön, megpróbáltunk egy halom kőben (úgynevezett házban) élni, de nem sikerült
– viccelődött.
Az idős férfi és felesége, aki egészen 2018-ig általános iskolásokat tanított, 3 nappal a haláluk előtt adtak interjút a brit hírcsatornának; egymástól függetlenül, mindketten úgy döntöttek ugyanis, hogy élnek a lehetőséggel, és egy úgynevezett duó-eutanázia keretében, orvosi segítséggel, együtt és egy időben vetnek véget a szenvedéseiknek. Hollandiában csak abban az egy esetben legális az aktív eutanázia, ha a kérelmező élete elviselhetetlen fizikális, vagy lelki fájdalomban telik, az állapotában pedig nincs remény javulásra.
Hosszú évek óta küszködtek az egészségükkel
Jan a BBC-nek elmondta, az egészsége akkortájt roppant meg, mikor Elsszel elkezdtek hivatásszerűen teherszállítással foglalkozni. A pár vásárolt magának egy teherhajót és a legkülönbözőbb árukat hajózták be Hollandia területére. Csakhogy Jans háta nem bírta a súlyos rakományok ki- és bepakolását; 2003-ban olyan erősek és elviselhetetlenek lettek a fájdalmai, hogy meg is operálták, de a műtét sem javított az állapotán.
Jan fájdalmai miatt a párnak ki kellett költöznie a hajón lévő otthonából: végül egy lakóautóban alakították ki új otthonukat, hogy továbbra is mozgásban lehessenek, amikor csak akarnak. Csakhogy időközben Elsnek is aggasztó tünetei lettek. Az asszonynak 2018-ban, kezdődő demenciája miatt ott kellett hagyni a tanári hivatását is, ám hiába romlott az állapota, ódzkodott attól, hogy orvoshoz menjen a tünetekkel. „Végignézte, ahogy az apját rövid idő alatt elviszi az Alzheimer-kór” – magyarázza Jan, majd hozzáteszi, feleségét végül 2022-ben diagnosztizálták a demencia már egy előrehaladott változatával.
Az asszonynak, aki világ életében büszke volt a műveltségére és az olvasottságára, mostanra már az egyszerű mondatok is gondokat okoztak. A BBC újságírójának is mindössze két mondatban összegezte az állapotát: a testére mutatva közölte, hogy „ez még tökéletesen működik”, majd a fejére mutatva hozzátette: „ez katasztrofális.”
„Véget kellett vetnünk ennek az egésznek”
Jan azt mondja, bár a műtétje után csak elvétve beszélgettek a közös öngyilkosságról, miután Elst is diagnosztizálták, a dolog állandó téma lett kettejük között. Végül egymástól függetlenül döntöttek úgy, hogy az életük jelen formájában már inkább csak elviselhetetlen szenvedés, ezért kezdeményezték az orvosi kivizsgálást, hogy kiderüljön, véget vethetnek-e az életüknek orvos asszisztált eutanáziával.
Ha túl sok gyógyszert szedsz, egyszerűen olyanná fogsz válni, mint egy zombi
– összegezte Jan a BBC újságírójának az elmúlt éveit. „Azzal a fájdalommal, amivel nekem kell együtt élnem, és azzal a betegséggel, amivel Els küzd nap, mint nap, egyszerűen nem lehet tovább élni. Véget kellett vetnünk ennek az egésznek.”
Túl korán? Szó sincs róla!
Amikor a riporter arról kérdezi a párt, nem érzik-e úgy, hogy túlságosan hamar, már-már idő előtt köszönnek el az élettől, Els, aki küzd a szavakkal egyértelműen azt mondja: „Túl korán? Szó sincs róla!” Mire Jan még annyit tesz hozzá:
Leéltem egy teljes életet. Már nem akarom ezt a fájdalmat.
Miután egymástól függetlenül két orvos is helyben hagyta, hogy a házaspár élete ebben a formában valóban szenvedés a javulás leghalványabb reménye nélkül, június 3.-ára kaptak időpontot az orvos asszisztált eutanáziára. Az ezt megelőző napot az egyetlen fiukkal töltötték a lakóautójukban: „Miután apám megmutatta a lakóautó ügyes-bajos dolgait azért, hogy majd könnyebb legyen eladni, sétáltam egyet a tengerparton az anyámmal” – idézte fel a riporternek a neve elhallgatását kérő fiú.
A gyerekek játszottak, még viccelődtünk is. Különös egy nap volt
– összegezte, majd hozzátette, este, mikor mindannyian odaültek a vacsoraasztalhoz, ő maga elsírta magát, mert tudatosult benne, hogy most utoljára vacsoráznak ők így mindannyian együtt.
„Az eutanázia napján bementünk a kórházba; itt a tágabb családnak és a barátoknak is volt lehetőségük elköszönni a szüleimtől. Aztán 2 óránk maradt együtt, mielőtt az orvosok jöttek volna. Emlékeztünk, zenét hallgattunk. Az utolsó fél óra nagyon intenzív volt. Az orvosok jól begyakorolt koreográfia szerint intézték a dolgokat. Gyors és fájdalommentes volt az egész” – zárta a fiú, aki bár ígéretet tett apjának, hogy eladja a lakóautót, először saját emlékeket szerez vele: a családját viszi majd nyaralni vele.
Van segítség!
Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!
