Apa és fia együtt szolgál a határnál, ráadásul ugyanaz a nevük

F.C. | 2024. Július 06.
A civil életben is kollégák voltak.

Két Fedor István Zsolt szerződéses határvadász teljesít szolgálatot a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezred Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Határvadász Századnál, a Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltségen, méghozzá azonos időbeosztásban. Ők egy apa-fia páros. “Már akkor kiderült, hogy a fiammal jól együttműködünk, amikor nagyobbacska lett, és besegített az otthoni munkálatoknál. (…) Majd a fiam is annál a nyírgyulaji építési vállalkozásnál helyezkedett el, ahol én is dolgoztam”mesélte a Zsaru Magazinnak az édesapa, aki 2022 telén úgy döntött, megpróbálkozik a szerződéses határvadász szolgálattal.

A fia aludt rá két órát, majd úgy döntött, hogy az apjával tart. “Nehogy már ezt ne együtt csináljuk!” – mondta nevetve ifj. Fedor István Zsolt. Mivel azonos a nevük, nem volt egyszerű megkülönböztetni őket, ezért Surányban már a parancsnok úgy szólítja őket, hogy idős Fedor, meg ifjú Fedor. Amúgy az utóbbi az apja iránti tiszteletből a kisfiát is ugyanerre a két keresztnévre keresztelte. “Mondanom sem kell, hogy a legifjabb Fedor István Zsolt a kedvenc unokája” – árulta el.

Apa és fia kérelmére még a szolgálataikat is harmonizálták, együtt jönnek és mennek. Két nappalos és két éjszakás szolgálat után van 4 szabadnapjuk. Arra is van példa, hogy mindketten a kameraszobában vannak, de már rejtett megfigyelésre is beosztották őket közösen, és járőrszolgálatot is szoktak együtt teljesíteni. 

Nemrég amúgy beszámoltunk egy olyan családról, ahol mindenki Ferenc, és mindenki rendőr. Halmai Ferenc főhadnagy rendvédelmi érdeklődése nehezen volna érthető a felmenői története nélkül: 5 generációs rendőrdinasztia leszármazottja. Családjában mindenkit Halmai Ferencnek hívnak, és mindenki a rendvédelem területén dolgozott vagy éppen dolgozik.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Rosta Tibor 

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version