nlc.hu
Család
Eszközök, amelyek megvédik a gyerekeidet, ha baj van

A titkos jeladótól a zsebre tehető ködkürtig: kütyük, amelyek megvédik gyermekedet

A gyerekekre több veszély leselkedik, mint valaha, de szerencsére az eszközök is fejlettebbek, amelyekkel megvédhetjük őket. Ez az a kategória, amelyben kifejezetten ajánlott a noname kínai, a legnépszerűbb márkás nyomkövető ugyanis pont erre alkalmatlan.

Napról napra derülnek ki a hátborzongató részletek a 24 éve, 11 évesen eltűnt Till Tamás halála ügyében. A teljes igazság aligha derülhet ki, hiszen a két férfi, aki érintett lehetett abban, hogy a bajai fiút a lakóhelyétől fél kilométerre, egy betonozás alatt álló épületben elföldelték, megölte magát, de az biztos, hogy minden szülő, akihez eljutott a hír, ugyanazt gondolta:

Nem hagyom, hogy az én gyerekemmel ilyesmi történjen.

Azóta persze változott a világ, jó és rossz irányba is: egyrészt sokkal több veszély leselkedik a gyerekekre, online és offline egyaránt, kevés az a közösség, amelyben a szülők elengedhetik őket felügyelet nélkül barátokkal, vagy – mint Tamás esetében – egyedül. Másrészt sokkal több az eszköz, amivel megvédhetjük őket. A szülők többsége tehát, adatvédelmi aggályok ide vagy oda, teljes joggal szeretné tudni, merre jár a gyereke a nap bármely pillanatában. Nem azért, hogy kontrollálja az életét és számon kérje olyan dolgok miatt, amelyeket megtartana magának – a túlaggódás és a korlátozás külön-külön cikk tárgya lehetne –, hanem egyszerűen azért, hogy tudja, hova kell rohannia, ha baj van.

Összegyűjtöttünk hát öt eszközt, amely segíthet ebben. Pontosabban négyet, hiszen az első – a legnépszerűbb – esetében inkább arról írunk, miért nem ajánlatos ilyesmire használni.

Apple AirTag

Ha tárgyak és állatok követéséről, megtalálásáról van szó, többségünknek az Apple AirTag rendszere ugrik be elsőre, teljes joggal: megbízható, strapabíró eszköz ez, a cég marketingosztálya pedig tett róla, hogy e témában ez legyen a legismertebb. Két okból mégsem ezt ajánljuk elsőként, ha GPS-alapú nyomkövetésről van szó, az egyik az ára, amelyet ki sem kell fejtenünk: a 13 ezer forint körüli összeg nem sok ugyan, ha a gyermekünk védelméről van szó, ám a helyzet az, hogy olcsóbban találunk jobbat – mindjárt mutatjuk is.

Apple AirTag

Fotó: James D. Morgan/Getty Images

A fő baj az AirTaggel azonban az, hogy azt a funkcióját, amellyel nyomon követhetjük a gyerekeinket, tönkretették a bántalmazók. A gyártónak ugyanis gondolnia kellett azokra, akik a tudtuk nélkül rejtik el párjuk (vagy „kiszemeltjük”) táskájában, ruhájában, hogy mindig tudják, merre jár; az Apple gondoskodott tehát arról, hogy ha egy ilyen eszköz távol kerül a vele párosított telefontól, és „idegen” iPhone-ok közelében van, hanggal jelezze, hogy ott van, tehát a potenciális áldozatok tudják, hogy egy nem hozzájuk tartozó nyomkövetőt viselnek épp. Vagy a tolvajok, vagy – rosszabb esetben – az emberrablók, hiszen az AirTag nem képes eldönteni, hogy mi történik épp, csak azt, hogy nem arra használják épp, amire született: kulcsok, tárcák és egyéb tárgyak megtalálására. Egy-egy AirTag ráadásul csak egy telefonnal párosítható, tehát vagy odaadjuk a gyerekünknek, és sípolni fog, vagy adunk a gyereknek egy iPhone-t is, amivel párosítjuk, ekkor azonban pont a lényeg vész el, hiszen mi, a szülei nem láthatjuk, merre jár. Itt jönnek a képbe az alternatívák.

Tracki GPS Tracker

Az itt szereplő eszközök szinte mind kevésbé ismert márkákat képviselnek, de ez nem jelent rosszat: szó sincs arról, hogy ez a „szar kínai” kategória lenne. Az pedig, hogy kínai, most pont jól jön: az ottani gyártók ugye arról híresek, hogy, hogy is mondjuk, mérsékelten figyelnek az adatvédelmi szabályokra, így egy jól felszerelt és hatékony nyomkövetővel korlátlanul ellenőrizhetjük bármi és bárki helyzetét. A Tracki is ilyen: kicsi, alig négy centi széles, és bár sajnos kissé vaskosabb, mint egy AirTag, azért így is bőven belefér gyermekünk zsebébe, táskájába, vagy akár a ruhájába is bevarrhatjuk.

Tracki GPS Tracker

Fotó: Tracki

A nyomkövetés pontos, megbízható: a GPS mellett a környező Bluetooth- és wifi-jelekkel is tájékozódik, azaz akár még zárt térben is megtalálhatjuk őt és viselőjét. Fogad SIM-kártyát, tehát bárhonnan képes kommunikálni, ahol bármilyen (akár a leggyengébb, 2G-s) mobilnetet érzékel. Nem ad ki hangot, nem rezeg, tehát senki sem fog majd gyanút, és az SOS gomb mellett még két programozható nyomógombot találunk rajta. A hozzá tartozó, bármilyen mobillal kompatibilis alkalmazással megadhatjuk, hogy kire, vagy mire vigyázunk vele, és eszerint programozhatóak a funkciók is: szól például, ha gyerekünk elhagyta az előre meghatározott biztonságos zónákat (mint a rokonaink lakásai, vagy az iskola), és ha szeretnénk, még akkor is figyelmeztet, ha átlépi a sebességhatárt az autó, amelyben ül.

Az akkumulátor akár fél évig is bírja, ám a gyakori helyzetmeghatározás gyorsan lemeríti az eszközt, ha naponta sokszor ránézünk, merre jár a gyerek, hetente, vagy pár naponta tölteni kell. Apró szépséghibája, hogy a SIM-kártya előfizetéses, havidíja ötezer forint körüli; mi azt mondjuk, ennyi pénzt bőven megér.

Spacetalk Loop

Ha a gyerekek védelméről van szó, a többség általában az okosórákra gondol először, teljes joggal: rengeteg kifejezetten időseknek és gyerekeknek szánt modell került már piacra. Ebből a mezőnyből is kiemelkedik a Spacetalk márka; Loop fantázianevű modelljük az olcsóbb (az Adventurer szebb és videohívásokat is bonyolít), de mindent tud, amire szükségünk lehet. Ránézésre jellegtelen, unalmas, semmi nem utal arra, hogy gyerekeknek szánták volna, ám ez tudatos döntés a gyártó részéről: nem szeretnék, ha bárkinek is megakadna rajta a szeme. Ráadásul elnyűhetetlen: a gumiszíj csatja hagyományos, tehát sem leszakadni nem fog, sem letépni nem lehet, magát az órát pedig Gorilla Glass védi. SIM-kártyát fogad, tehát nem függ a mobiltelefontól, nem baj, ha a gyerek otthon hagyja – sőt, az sem, ha nincs neki. 4G hálózaton küld információkat, a helyzetmeghatározásért pedig a folyamatosan működő GPS felel.

Spacetalk Loop

Fotó: Spacetalk Loop

A képernyő kicsi, mai szemmel alacsony felbontású, hagyományos IPS LCD, azaz a lehető legkevésbé meríti az akkut. Bár méri a pulzust és a lépésszámot, nem sportóra: arra jó, hogy bármikor könnyen, gyorsan kapcsolatba lépjen a gyerek a szülőkkel, vagy SOS jelet küldjön. Az óra magától is üzen, ha a gyerek ki- vagy belépett a beprogramozott biztonsági zónákba.  Mikrofonjának hála telefonhívásokat is bonyolít és hanggal is kezdeményezhet beszélgetést. Azt viszont hangsúlyozza a gyártó, hogy semmilyen közösségi oldallal és chatfelülettel nem kompatibilis, böngészője sincs, azaz nem tereli el a gyerek figyelmét az iskolában; nyugodtan szóljunk a tanároknak, hogy ami a kommunikációt illeti, ez egy csuklón viselhető butatelefon. Sőt, még az sem: csak a kontaktlistában meghatározott számokról hívható ugyanis az óra, azaz idegenek nem léphetnek kapcsolatba a gyerekkel.

Akciósan 180 dollár, azaz 50 ezer forint; GPS-es okosórát ennél jóval olcsóbban is kapunk, de ilyen biztonsági funkciókat egyik sem tud. Sajnos az applikáció is fizetős: a 14 napos próbaidőszak után havi 6 dollár az ára.

Life 360

A fentiekkel szemben ez egy applikáció; azoknak a családoknak ajánljuk, ahol a gyerekek már vannak akkorák, hogy állandóan bekapcsolt mobiltelefonnal rohangáljanak. A Life 360 sokrétű, nagy tudású alkalmazás, nagyjából azokkal a funkciókkal, mintha egy Trackihez hasonló GPS-nyomkövetőt tennénk a zsebükbe, táskájukba, csak a mobiltelefon eszköztárát használja ehhez. Összeköthetjük a családtagok telepített applikációit, mindegyikük esetében megadhatjuk a biztonságos zónákat és a figyelmeztetéseket, például, ha túl gyors járműben utaznak. Magától jelez – tehát a gyerekeknek nem is kell megnyomniuk semmit –, ha megérkeztek az iskolába, vagy onnan haza, megmutatja a legrövidebb útvonalat, ha a keresésükre indulunk, és SOS-jelet küld egy koppintásra.

Life360

Fotó: Life360

A fentiekhez ráadásul ingyenes regisztrációval is hozzáférünk, igaz, így nem minden funkciót érünk el, például csak két biztonságos zónát programozhatunk be, de a nyomkövetés és az SOS gomb – tehát az egész app lényege – ugyanúgy működik. Az előfizetés pedig csupán havi öt dollár. A másik nagy előnye – hogy nem kell külön eszközt vásárolni – a hátránya is: egy mobiltelefon könnyen megtalálható és kikapcsolható, ha gyerekünk bajba kerül.

Zsebre tehető ködkürt

A legegyszerűbbet hagytuk a legvégére. Ezek az eszközök sem GPS-t, sem mobilnetet nem használnak, nyomkövetésre tehát alkalmatlanok, tudnak azonban valamit, amit a fentiek nem, és amely akár meg is mentheti a gyereket, ha olyan a helyzet:

nagyon-nagyon hangosak.

Ez tényleg a korábban említett „szar kínai” kategória, általában nevük sincs, márkájuk véletlenszerű betűhalmaz – ez az Amazonról rendelhető eszköz például a méltán ismeretlen BXROIU egyik modellje –, de ez senkinek se vegye el a kedvét: nem kell, hogy jól nézzen ki, csak működjön. Márpedig működnek: elég egy gombnyomás, és 140 decibeles, tehát messziről is hallható, közelről pedig fülsüketítő hangerővel sípolnak. (Ez nagyjából egy ütvefúró, vagy egy közelben felszálló repülő hangereje.) Az eszköz méretéből adódóan ráadásul a lehető legidegesítőbb frekvencián szólal meg, amelyet tényleg csak fülre tett kézzel bír ki az ember, főleg, ha váratlanul éri a hanghatás; aligha kell részleteznünk, hogy adott esetben milyen hasznos lehet ez.

Zsebre tehető ködkürt

Fotó: Amazon

A gyártó ígérete szerint strapabíró anyagból készült, nem törik, nem esik szét, kibírja az esést is, és még egy erős LED-fényt is beépítettek, ami extra segítség lehet. A kulcstartó csatlakozója egyben gomb is, ezzel kikapcsolható a sípoló funkció, hogy véletlenül se hozhassa senkire a szívbajt a buszon, vagy az iskolában. Mindezt egy 4-5 ezer forintos (természetesen egyszeri) beruházásért. A gyereknek azonban meg kell tanítanunk, hogy még véletlenül se használja feleslegesen, és soha ne adja oda másnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top