Nem sokkal azután, hogy férjével közös képet osztott meg Rúzsa Magdi, most a hármas ikrekről mutatott fotót a nagyvilágnak. Lujza, Keve és Zalán a Halászbástyáról szemlélik Budapestet, Magdi pedig azt írta a képre, hogy Isten éltessen, Magyarország!
A 2022 februárjában született gyerekek még kicsik, így az énekesnő igyekszik minden percet, amit csak lehet, velük tölteni.
Szerencsére csodás csapat van mellette, mindkét nagymama szívesen segít, hogy az édesanya kívánsága teljesüljön. 2022 nyarán újra színpadra állhatott, ami miatt rendkívül hálás a családjának, az ő támogatásuk nélkül ez nem sikerülhetett volna.