nlc.hu
Család
Megszűnt az iskolabusz több baranyai településen

Megszűnt az iskolabusz több baranyai településen

A gyerekek kénytelenek menetrend szerinti járatokkal közlekedni, akár több átszállással, a szülők pedig aggódnak.

Több baranyai településen megszüntette az iskolába járást biztosító szerződéses buszjáratokat a tankerület, és erről csak augusztus 22-én tájékoztatták a szülőket – számolt be az ATV.

Az iskolabusz megszüntetése miatt miatt az idei tanévtől az általános iskolások csak menetrend szerinti járatokkal tudnak eljutni az órákra. Ez sokaknak komoly nehézséget okoz, mert többször át kell szállniuk, és a menetrend nem mindig illeszkedik az iskolai órarendhez.

A dolgozó szülők nem biztos, hogy el tudják kísérni a gyerekeket, és aggódnak miattuk. A Siklós térségében élők annyi segítséget kaptak az iskolától, hogy a buszpályaudvaron várják a tanulókat, és onnan felnőtt felügyelettel mennek az iskolába.

Gyerekek szállnak le egy iskolabuszról

Fotó: Getty Images

A szülők elmondása szerint a tankerület azt javasolta, hogy a nagyobb testvérek kísérjék a kisebbeket, vagy a települések biztosítsanak felnőtt kísérőt. Az intézkedés egyébként a falubuszos közlekedés támogatásának megszüntetését is jelenti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top