nlc.hu
Család
Gyermekházasság Törökországban

Egy 29 éves férfihez adta feleségül a 6 éves kislányát

A török bíróság elé került az eset.
gyerekházasság

Tizenkilenc év börtönbüntetésre ítélték Törökországban egy vallási szervezet alapítóját, aki 20 évvel ezelőtt feleségül adta az akkor 6 éves kislányát egy 29 éves férfihez. A férj súlyosabb, 36 éves börtönbüntetést kapott.

Az eset a ma már felnőtt feleség 2020 végén beadott keresete nyomán került a török bíróság elé – számolt be az MTI. A 20 éve feleségül adott kislány apját, a közismert Hiranur Alapítvány alapítóját szexuális bántalmazás miatt ítélték el, a férjet szexuális visszaélés és kényszerítés vádpontokban találták bűnösnek.

A nő anyja, aki ellen elfogatóparancs van érvényben, jelenleg bujkál a hatóságok elől.

Törökországban a polgári házasságkötés korhatára 18 év, de a fiatalkorúak 17 éves korukban szüleik vagy törvényes gondviselőik beleegyezésével házasságra léphetnek, 16 éves koruk betöltése után pedig a bíróság külön engedélyével szintén házasságot köthetnek. Emellett azonban nem ritkák a férfiak és kiskorú lányok közötti vallási házasságok, főként vidéken.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top