nlc.hu
Család
5-ből 1 pár külön ágyban alszik az utazások során

Meglepő: 5-ből 1 pár külön ágyban alszik az utazások során

Izgalmas válaszokat adtak a megkérdezettek.

Egy 13 ezer utazó megkérdezésével készült felmérés különös eredményre jutott. Kiderült, hogy minden ötödik pár külön ágyban alszik, amikor elutaznak otthonról, 59% bevallotta, hogy jobban alszik egyedül, mint együtt, 11% pedig egyenesen teljesen külön szobákban száll meg.

Az is kiderült a felmérésből, hogy az utazások során elsődleges motiváció a pihenés és feltöltődés, de egyre többen választanak nosztalgikus helyszínt. A szülők 45%-a ugyanazokra a helyekre viszi el gyerekeit, ahol ő maga is járt gyerekkorában. És meglepően sokan, a megkérdezettek 34%-a egyedül is útnak indul. Közülük 21% abban reménykedik, hogy új barátokat szerez az út során, 12% pedig bízik abban, hogy némi romantikában is része lesz.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top