Ha egy gyerek elveszíti egy szerettét, hasonló gyász érzelmeket él át, mint egy felnőtt, de előfordulhat, hogy nem tudja ugyanúgy kifejezni. Amikor például a kisfiam egyik óvodáskorú barátja elvesztette a nagypapáját, látszólag teljesen közönyös hangnemben számolt be róla bárkinek, akivel összetalálkozott. Ugyanakkor egy hasonló korú kislány, amikor a gyerekek a nagymamákat köszöntötték az óvodai anyák ünnepségen, könnybe lábadt szemmel hajtotta le a fejét, és elcsukló hanggal szavalta a verset.
Úgy gyászolt, mint egy felnőtt, aki frissen vesztette el a nagyszülőjét.
Hogy egy gyerek miként reagál le egy halálhoz kapcsolódó élményt, látszólag teljesen véletlenszerű, látszódhat rajta izgalom, harag, közömbösség, szomorúság, agresszió vagy elkeseredés. Néha úgy tűnhet, hogy elfogadja a halált, később mégis kiütközhet a viselkedésében valami szokatlan. Amit pedig mi, felnőttek tehetünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük számukra a halállal való találkozást, az az, hogy megadjuk nekik az ehhez szükséges időt, teret és támogatást. Hogyan? Erről dr. Nuridsány Eszter gyermekpszichiátert kérdeztük.
dr. Nuridsány Eszter
Korunkra nagyon jellemző a halál és a veszteség tabusítása, amelynek része az is, hogy a gyerekeinket is meg akarjuk védeni attól, hogy szembesüljenek ezzel az élménnyel. Miért fontos őszintének lenni a gyerekekkel a halál körüli témákban is?
Mivel a halál az élet természetes része, fontos, hogy már kisgyermekkorban megismerkedjenek ezzel a ténnyel. Ha időben beszélünk róla, segíthetünk nekik megérteni ezt a nehéz témát és könnyebben megbirkózni a veszteséggel, ha bekövetkezik. Gondoljunk csak bele, milyen sokféle módon találkozhat egy gyermek a halállal a mindennapi életben, egy elpusztult rovar, egy elütött állat, vagy akár egy meseszereplő halálának képében. Ezek az élmények, bármennyire is apróknak tűnnek, segíthetnek megérteni a halál fogalmát.
A szülőket általában a legjobb szándék vezérli, amikor olyan eufemizmusokat használnak az elhunyttal kapcsolatban, mint hogy „megpihent”, „örökre elaludt” vagy „az égbe költözött”, mégis visszafele sülhet el. Mi a baj ezekkel?
Előfordul, hogy eufemizmusokat használunk, hogy megkíméljük a másikat, de ez valójában csak a valóságot fedi el. Többször találkoztam azzal, hogy a szülők a nagyszülő halálát úgy mesélték el gyermeküknek, hogy máshova költözött. Gondoljunk csak bele, milyen frusztrációt szülhet az a gyermekben, ha valaki csak úgy eltűnik és nem jön vissza, hiszen az utazásból haza szoktunk jönni! A halál nem csak egy pihenés, amiből felébredünk. A tabu és a titok méregként hathat: a gyerek nem kap a nehéz eseményekre megfelelő magyarázatot, de közben érzi a család fájdalmát, hiszen az érzéseinket nem tudjuk elhazudni.
Ezek a tapasztalatok összeegyeztethetetlenek, és hamis félelmeket, akár fóbiát is kialakíthatnak, miközben nehezítik a gyász feldolgozását is.
Elvesszük a gyerekektől a lehetőséget, hogy megértsék és elfogadják a halál tényét, és valójában nem a gyermeket kíméljük, hanem saját magunkat attól a kellemetlenségtől, hogy beszélgetni tudjunk számunkra kényelmetlen témákról. Amit nem értünk, azt az elménk kipótolja. A nagypapa azért utazott el, mert nem voltam jó? Ha a nagymama nem ébred fel, az velem és a szüleimmel is megtörténhet? És ezek a hamis félelmek az idővel csak tovább gördülnek, hiszen gondolat gondolatra épül, befolyásolhatják a világról alkotott képünket. A másik véglet pedig az, ha túlságosan realisztikusan beszélünk a halálról. A betegség részletei, a hamvasztás leírása felesleges, ijesztővé és feldolgozhatatlanná teszik a halál tényét. Érdemes nyíltan és őszintén beszélni a veszteségről, természetesen az életkori sajátosságokat figyelembe véve.
Fotó: Getty Images
Hogyan beszéljünk mondjuk egy 3 év alatti és egy 3 év feletti gyerekkel a halálról, amikor annak épp aktualitása van, például meghal például egy nagyszülője?
A kisebbek számára azt kell kiemelni, hogy az elhunyt nem tér vissza, a nagyobbaknak pedig már részletesebben is elmesélhetjük, mi történt. Egy óvodáskorú gyermeknek mondjuk el, hogy a nagymama elment, és már nem lesz velünk, nem süt többet barackos süteményt. Ebben a korban még előfordulhat, hogy a gyereknek van egy saját, mesebeli elképzelése a halálról, például hogy az elhunyt visszatér. Fontos, hogy ezt a hitet ne vonjuk kétségbe, ugyanakkor finoman mondjuk el a saját nézőpontunkat is.
A gyerekek, főleg egy bizonyos életkorban, nagyon szeretnek kérdezni. Érdemes a szülőnek valamilyen módon felkészülnie a halállal kapcsolatos kérdésáradatra?
A gyerekek őszintén kérdeznek és kíváncsiak a világra, mindaddig, amíg nem érzik a felnőttek ellenérzését. A gyerekek kérdeznek, ha nem értenek valamit. Előfordul, hogy ugyanazt többször is megkérdezik, de ez így van rendjén. Ahogy a tananyagot is elismételjük, úgy tanulunk, így érti meg a gyermek a világ működését is. A gyerekek természetes kíváncsisága miatt gyakran kérdeznek olyan dolgokat, amire még mi sem tudjuk a választ. Ez nem baj!
Az őszinteség és a nyitottság segít nekik megérteni, hogy a világ tele van rejtélyekkel, és hogy rendben van az, ha nem tudunk mindent.
Inkább meséljünk neki az elhunytról, a kapcsolatunkról, hogy nekünk miért volt fontos. Rajzolhatunk együtt és levelet is írhatunk neki. Olvassunk együtt meséket a halálról, ezek segíthetnek a gyerekeknek a megértésben.
Fotó: Getty Images
Fontosnak tartod, hogy általánosságban is beszéljünk a halálról a gyerekekkel? Például amikor találunk egy elpusztult állatot a kertben, vagy a mesében, amit olvasunk, meghal egy szereplő, hogyan beszélgessünk róla?
A halál az élet része. Érdemes foglalkozni ezzel a témával. Ha látunk egy elhullott állatot vagy elveszítjük házi kedvencünket, ne csináljunk úgy, mintha nem történt volna semmi. A gyerekek a mi érzéseinket fogják érezni. Legfőképpen beszéljünk őszintén a halálról, mert biztonságérzetet ad, ha tudják, hogy erről a témáról lehet beszélni, kérdezhetnek és nem kell félniük az igazságtól. A gyerekek sokkal fogékonyabbak, mint gondolnánk. Ha elhanyagoljuk ezt a témát, ők a környezetükből, a médiából vagy más forrásokból kapnak torzult képet a halálról, ez pedig félelmet és szorongást szülhet bennük.
Bár a halál univerzális, mindenkinek megvannak a maga kapcsolódó vallási, spirituális vagy egyéb hiedelmei. Szerinted érdemes ezeket átbeszélni a gyerekkel?
Ha a gyermek megismeri a család vagy a közösség hiedelmeit, biztonságérzetet nyújthat neki. Tudja, hogy van egy magyarázat a halálra, és érzi a mi nyugalmunkat, amelyet az adott hit tud adni.
Például a halál utáni élet esetében, aki vallásos, mondhatja azt, hogy az elhunyt a mennybe költözött, de erről annak is lehet elképzelése, aki nem hívő.
A közös hiedelmek erősíthetik a családi kötelékeket és az identitásérzetet. Sok hiedelem pozitív képet fest a halál utáni életről, ami megnyugtathatja a gyermeket.
Fotó: Getty Images
Napjainkban a szülők igyekeznek “megkímélni” a gyerekeket a temetésektől, ezért ha van rá mód, inkább nem is viszik el őket a szertartásokra. Mit gondolsz, van helye egy gyereknek egy temetésen?
A pszichológia hangsúlyozza, hogy a temetési szertartásoknak fontos szerepük van a gyászfeldolgozásban. A rituálék segítenek a veszteség feldolgozásában és az elengedésben. Természetesen figyelembe kell venni a gyermek életkori sajátosságait és érettségét, és nem kell, hogy minden részletében jelen legyen a szertartáson. Bár a gyerekek számára is ez egy nehéz időszak, segíthet nekik megérteni, hogy mi történt, és hogy a család együtt van ebben a nehéz helyzetben. A gyász akkor ér véget, amikor elfogadjuk, hogy az elhunyt bennünk él tovább.
