nlc.hu
Család
Ekkortól hagyhatod egyedül a gyereket otthon

Egyedül hagynád otthon a gyereket? A szakértők szerint ettől a kortól elég érettek hozzá

A szülők számára sokszor gondot jelent, hová tegyék a gyerekeiket, amikor épp dolgozniuk kellene, vagy valami fontos dolguk akad. Egy brit gyerekvédő civil szervezet szakemberei fontos tanácsokat adtak ehhez.

A munka és a gyerekgondozás összehangolása mindig komoly kihívást jelent, pláne olyankor, ha a gyereknek épp iskolai szünete van, és sokat tartózkodik odahaza.  A brit gyerekvédő szervezet, az NSPCC ezért útmutatást adott ki arról, hogy mit lehet és mit kell tenni egy ilyen helyzetben – írja a Dorsetecho.

Magányos gyerek (fotó: Getty Images)

Nincs konkrét életkor arra vonatkozóan, hogy egy gyermeket mikortól lehessen hagyni otthon, mivel minden gyermek eltérő ütemben érik, de törvénybe ütközik, ha az egyedül hagyásuk veszélyezteti őket. Egyébként

ez Magyarországon is hasonlóan működik: nincs olyan szabályozás, amely meghatározná, hány éves kortól lehet egyedül a gyermek, az életkornak megfelelő felügyeletet kell biztosítani számára.

A jótékonysági szervezet segélyvonala minden évben több ezer hívást kap egyedül hagyott gyermekekkel kapcsolatban, ünnepek idején különösen sok hívás érkezik.

Az NSPCC szóvivője azt tanácsolja, hogy egy gyermeket, aki nem érzi magát biztonságban, semmiképp ne hagyjanak egyedül. A 12 év alatti gyermekek ritkán elég érettek ahhoz, hogy vészhelyzetben is boldoguljanak, ezért hosszabb időre nem szabad őket egyedül hagyni otthon. A 16 év alatti gyermekeket pedig nem szabad egyedül hagyni éjszakára.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top