nlc.hu
Család

Máját adta egykor az unokájának, most viszont a végrehajtóval küzd a nagymama

Férjével mindent feláldozott a beteg kislányért.
idős, fotó: iStock

Hannát az édesanyja még a születése után elhagyta, ezért a kiskunhalasi nagyszülők vették magukhoz, hogy tulajdon lányukként neveljék. Már a szülés után kiderült, hogy a gyerek súlyos májbeteg, és amikor – több mint 10 éve – májátültetésre volt szüksége, a nagymamája, Ildikó ajánlotta fel a saját szervének egy részét. A kislány – akinek a műtét óta naponta tucatnyi gyógyszert kell szednie – mostanra tinédzserré cseperedett, a nagyszüleire azonban újabb csapást mért most a sors: a végrehajtó fenyegeti őket. 

Mint a Blikk megtudta, évekkel ezelőtt áruhitelre vettek egy mosógépet, majd Hanna gyógykezelése és a sok gyógyszere miatt fogyni kezdtek a tartalékaik, így elmaradtak a számlák fizetésével. „A tartozásaink felhalmozódtak, és már nem tudjuk fizetni őket. Már jelentkezett a végrehajtó, hogy ha nem fizetjük ki az elmaradásokat, mindenünk odalesz” – panaszolta a lapnak Ildikó.

A nagyszülők bevallották, most már a saját gyógyszereiket sem veszik meg, hogy legalább a májtranszplantációs műtéten átesett unokájuknak meglegyenek a tablettái. „Hetvenévesen itt tartunk: elveszíthetünk mindent” – kesergett a nagymama, aki a férjével már nyugdíjasok, ráadásul ők is betegek (a nagyapa agyi infarktust kapott, a nagymamának a szívével vannak gondjai), így dolgozni sem tudnak elmenni, közben pedig az adósságuk már egymillió fölé duzzadt.

Két évvel ezelőtt egy benzinkúton aludtak a nagyszülők az autójukban, hogy szállásra se kelljen költeniük, amikor a fővárosi klinikára hordták rendszeresen Hannát. A németországi műtétek során – amikor is a kislány újabb transzplantáción esett át – pedig hetekig csak tejen és kapucsínón éltek, mert az ingyen volt az esseni kórházban, csak a kislány ellátása volt a fontos Ildikóéknak. Közben azonban a hazai albérletüket kifosztották, a házból, amit hármuknak vettek, a vételár kifizetése után pedig valaki leszerelte a kazánt és a fűtéscsöveket. 

A Vörös házaspár amúgy hivatalosan is örökbe fogadta az unokát, aki csak Mamának és Papának szólítja a nagyszüleit, mintha vér szerinti lányuk lenne.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top