A babasírás az újszülöttek és csecsemők elsődleges kommunikációs eszköze, amellyel szükségleteiket és érzéseiket fejezik ki. Azonban a sírás sok szülő számára kihívást jelenthet, különösen az első hónapokban, amikor még nem tudja magabiztosan detektálni, vajon mi állhat a háttérben. Éhség, fáradtság, fájdalom vagy testközelség iránti vágy? És mit tegyen, ha minden próbálkozás ellenére sem nyugszik meg a baba? Hogyan hatnak a kisbabák érzelmi fejlődésére a szülők reakciói?
Regölyi Lilla baba és kisgyermek alvástanácsadóval, babamasszázs oktatóval, a Csók, Anyu alapítójával kerestünk szakértői válaszokat a babasírás leggyakoribb okaira és a megnyugtatás hatékony módszereire. Ha szeretnéd mélyebben megérteni gyermeked jelzéseit és magabiztosabban kezelni a sírás okozta kihívásokat, olvass tovább!
Melyek a leggyakoribb okok, amelyek miatt sírhatnak a babák?
A babák csak sírással tudják jelezni a gondozójuknak, ha szükségük van valamire. Ez az egyetlen kommunikációs csatornájuk. Ezek az okok újszülött korban többnyire a komfortérzet hiányával kapcsolatosak. Leggyakrabban éhesek, peluscserére van szükségük, elfáradtak vagy segítségre van szükségük az elalváshoz. Előfordulhat, hogy nem megfelelő a hőmérséklet számukra, vagy egyszerűen unatkoznak, bár ez inkább pár hónapos kor után kezd kialakulni. Természetesen jelezhet fájdalmat, betegséget is a sírás. A végére hagytam, pedig valójában ez az egyik legfontosabb: testközelségre vágynak, elsősorban az édesanyjuk közelségére.
Sok anya az első hónapokban azt tapasztalja, hogy lehetetlen letenni a babát, mert azonnal elkezd sírni. Ez teljesen természetes, hiszen a baba 9 hónapig egy volt az anyával, ahol minden csodálatos volt. Meleg volt, sötét, az éhséget hírből sem ismerte, és elaltatta az anyukája pocakjában való ringatózás. Most pedig kint van, hideg van, erősek a fények, a hangok, sokszor gyötri az éhség, ha pedig a pelusba kerül valami, az nagyon rossz érzés. És még a kiságy sem ringatja.
Regölyi Lilla baba és kisgyermek alvástanácsadó, babamasszázs oktató (A szerző fotója)
Nem is gondolnánk, mennyi minden okozhatja a sírást. Hogyan derítheti ki a szülő, mi állhat a háttérben?
Értelmetlen egy anyától elvárni, hogy felismerje a babája „különböző” sírásait. A babák sírása többnyire ugyanolyan, főleg az első pár hónapban, hiszen ilyenkor még nem képesek differenciáltan közölni, hogy mi az aktuális problémájuk – hiszen maguk sem tudják, mi az.
A legtermészetesebb és legszeretetteljesebb módszer, ha az anya próbál minél jobban a babájára hangolódni, és úgy érzékelni az aktuális problémát, amit a sírás jelez. Amikor valaki anyává válik, hamar megtapasztalja, hogy sírás esetén azt érdemes először kínálni a babának, amire a leggyakrabban van szüksége, vagy ami a legrégebben történt. Amire a leggyakrabban szükség van, főleg, ha igény szerint kínáljuk, akkor az a „táplálék”: ha szoptatott baba, akkor az anyamell, ha tápszeres baba, akkor pedig a cumisüveg. A sorban a peluscsere szokott jönni, azután a baba altatása, hiszen ha egy baba fáradt, nem tudja elaltatni magát életkorából adódóan. Ehhez segítségre van szüksége ringatás, hordozás, szoptatás formájában – ez akár 3 éves korig is eltarthat.
Előfordulhat, hogy végigmentünk a szokásos dolgokon, tehát megvolt a szoptatás, peluscsere, altatás, és a baba még mindig vigasztalhatatlanul sír. Ebben az esetben milyen különböző technikák léteznek a baba megnyugtatására?
Ha tudjuk, hogy nem betegség áll a háttérben, akkor is fel kell készülnünk arra az eshetőségre, hogy ez a sírás most el fog tartani egy darabig. Ringatás, testközelség, bőrkontaktus, simogatás, nyugodt, csendes környezet, félhomály, dúdolás, esetleg halk fehérzaj. Téves az az elgondolás, hogy ha így is, úgy is sír, akkor inkább leteszem, mert úgysem tudok rajta segíteni. Teljesen más stresszválasz fut át a testén, ha magára van hagyva a nehéz érzéseivel, mint akkor, amikor a karunkban tartjuk őt.
A szülők tehát minden esetben reagáljanak a baba sírására, akkor is ha látszólag nem tudnak rajta segíteni. Hogyan befolyásolja a gyerek érzelmi fejlődését, ha nem reagálunk rá?
Amikor egy babának a sírására konzekvensen nem reagál a gondozója, akkor a babában az ősbizalom sérül, ami később az egész életére kihatással lesz: mindennemű emberi kapcsolatára, önbizalmára, saját magához való hozzáállására. Már korán megtanulja, hogy ő nem fontos, az ő igényei elhanyagolhatóak, ő nem érdemli meg a szeretetet és a gondoskodást.
Egy baba természetesen még nem tud különbséget tenni az érzelmei/érzései, és saját maga között. Számára ő egyenlő a saját érzelmeivel, mert ha sír, akkor vége van a világnak. Ezért kell segítenünk neki szabályozni ezt, és megmutatni, hogy itt vagyunk vele, és minden rendben lesz. Felvesszük őt, ellátjuk, kielégítjük az igényeit, megöleljük, megpuszilgatjuk, ringatjuk, megvigasztaljuk. Az érzelemszabályozás tanulási folyamata egy nagyon érdekes és fontos (ha nem a legfontosabb) feladat a gyermek életében, hiszen nagyban befolyásolja a későbbi társas kapcsolatait, tanulási képességeit és pszichés jóllétét. A babák egyedül képtelenek szabályozni az érzelmeiket, a kisgyerekek is csak korlátozottan, ezért segítségre van szükségük ehhez.
Fotó: Getty Images
Még felnőttkorban is bőven adódhatnak problémák az érzelemszabályozással, ilyenkor különösen nagy kihívást jelenthet, hogy a gyereket segítsük ebben.
Minden nevelés önnevelés. Sok szülőnek akkor kezdődik az önismereti utazása, amikor megszületik a gyermeke. Megfogalmazódik benne, hogy ő nem azt szeretné adni, amit évtizedekkel ezelőtt kapott. Hiszen valószínűleg már az ő szülei is éretlenek voltak érzelmileg, és ez az örökség generációról generációra száll, amíg valaki meg nem változtatja.
Ahhoz, hogy megismerjük a gyermekünket, először magunkat kell megismernünk. És ez sokszor nagyon nehéz, hosszú és fájdalmas folyamat. Tekintve, hogy bennünk is van egy „belső gyermek”, aki valószínűleg évtizedek óta cipeli a terheit. Felnőtt korban jó esetben már tudjuk, hogy problémák esetén nincs vége a világnak, és valahogy túljutunk rajtuk. Az érzelemszabályozás kialakulása arról is szól, hogy megtanulom, az érzelmeim nem én vagyok, azok elmúlnak és nem kell belehalnom. Ha valakihez tudok fordulni, amikor ebben vagyok, megtapasztalom, hogy ő együtt van velem ebben, és átélhetem a negatív érzelmeket vele. És ezek az érzelmek utána el tudnak halványodni, el tudok távolodni tőlük – ez az érzelmek feldolgozása, és ez az, amihez gyermekkorban mindenképpen kell segítség a szülőtől.
Mi segíthet a szülőknek abban, hogy megőrizzék a nyugalmukat, amikor a baba sír, és hogyan támogathatják egymást ebben a helyzetben?
Fontos megértenünk azt, hogy addig, amíg mi nem vagyunk nyugodtak, a babát sem fogjuk tudni megnyugtatni. A repülőgépen, ha baj van, először a saját oxigénmaszkunkat vesszük fel, és csak utána megyünk segíteni a többieknek. Ha nálunk abban a pillanatban nem működik az érzelmeink regulációja, akkor kérjünk segítséget a szülőtársunktól a baba megnyugtatásában. Mindenkivel előfordul még a legnagyobb igyekezetében is, hogy a nem alvástól, fáradtságtól képtelen nyugodt maradni a babasírást hallgatva. De ha esetleg nincs mellettünk senki, akkor érdemes néhány olyan gyakorlatot elvégezni, amivel ki tudjuk billenteni magunkat a feszült helyzetből. Mindenki ismeri a „vegyél három mély lélegzetet” technikát, ami gyorsan meg tudja nyugtatni az idegrendszert, egyrészről a szabályozott légzés miatt, másrészről, mert elvonja pár pillanatra a figyelmünket a sírásról. Egy hideg vizes arcmosás is jól ki tud zökkenteni a feszült állapotunkból.
Megszámolhatunk gyorsan valamit a szobában, például a cserepes növényeket. Ezek pillanatnyi gyors megoldások, többször is meg lehet ismételni, vagy mixelni őket. Ha hosszabb távon gondolkodunk, akkor el kell kezdenünk kicsit más szögből nézni erre a folyamatra. Érdemes tudatosítani magunkban, hogy a baba nem azért sír, hogy minket idegesítsen, hanem szüksége van valamire, vagy egész egyszerűen le kell vezetnie a feszültséget. Ez utóbbival pedig az égvilágon semmit nem tudunk tenni azon kívül, hogy szeretettel tartjuk őt és nyitott szívvel hallgatjuk a sírását.
Ha ezt a tényt elfogadjuk, könnyen teremthetünk olyan közeget akár magunk számára is, amiben kényelmesebben tudjuk végigvinni ezt a folyamatot, hiszen semmi értelme magunkat gyötörni, ha úgysem tudjuk megakadályozni a sírást. Például leülhetünk magunkon a babával a képernyő elé és nézhetünk olyan tartalmat, amihez nem szükséges hang (hiszen a babasírástól úgysem hallanánk). Vagy olvashatunk. Ez az elfogadás állapota, ami nagyon felszabadító. Ettől még ugyanúgy ott vagyunk a babánk számára. Ezekről beszélni a másik szülővel szintén felszabadító és erősíti azt az érzést, hogy együtt, szövetségben visszük végig a gyermekgondozással és neveléssel járó feladatokat, nehézségeket.
Fotó: Getty Images
Ahogy hallgatlak, nekem egyre inkább az az érzésem, hogy a babasírást sok esetben meg is lehetne előzni.
Igen, és/vagy lecsökkenteni. Ez egészen könnyű, ha már eleve ezzel a tudással felvértezve indulnak az édesanyák, családok a babás élet útján. Mert tudniillik a babák legszívesebben éjjel-nappal az anyukájukon lennének, testközelségben, és sokuk éjjel-nappal szopizna. Ez a mai világunkban nem annyira ismert és reklámozott jelenség. Aki nem néz utána a dolgoknak még a baba születése előtt, azt nagy meglepetés érheti a baba születése után. Rácsos kiságy, gyönyörűen berendezett szoba, légzésfigyelő, zenélő forgó a kiságyra erősítve… De a babát semmi más nem érdekli az égvilágon, csak anya. Minél közelebbről, éjjel és nappal. Próbáljuk letenni, mert a kultúránkban a babának az ágyban van a helye, nekünk meg ugye sok dolgunk van, a házimunka a körmünkre ég. Próbálkozunk mindenfélével, hogy minél több időnk legyen bármit is csinálni. Azt gondoljuk, nem szabad hozzászoktatni, hogy sokat legyen rajtunk, mert akkor mi lesz velünk később.
Ezt a környezetünktől is sokszor megkapjuk: „Ne vedd fel mindig, amikor sír, mert a végén még elkényezteted.”
Pedig a babának rajtunk van a helye! Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy ha éhes a gyerek, nem szabad neki enni adni, mert akkor megszokja, hogy mindig van étel, meg hogy tele van a hasa, és elkapatjuk. Hadd éhezzen! Ez a gondolkodásmód az előző generációk poroszos, szigorú nevelési stílusából fakad, amikor már a kisbabát is „nevelték”. Ez egy teljesen más szemlélet, mint amit mi próbálunk megvalósítani ma.
A babák számára bármilyen jellegű gondoskodás, amit kapnak tőlünk, olyan, mintha egy nagy tartályt töltögetnénk vízzel (a gondoskodásunkkal, testkontaktussal). De nem tudjuk, hogyan ürül a tartály, milyen nagy a lefolyó átmérője, milyen ütemben távozik belőle a víz, és amikor egy kritikus szint alá megy a vízmennyiség, a baba elkezd vigasztalhatatlanul sírni. Ilyenkor, ha gondoskodásban részesítjük, elkezdjük feltölteni a tartályt, de nem fog azonnal abbamaradni a sírás, mert el kell jutni egy bizonyos szintre, ahol megint komfortos a babának a gondoskodás mennyisége. Ezt meg tudjuk előzni, ha már eleve úgy gondolunk erre, hogy a babának rajtunk van a helye, az a normális, ha annyit vagyunk testkontaktusban, amennyit csak tudunk. Így várhatóan eleve kevesebbet is fog sírni a baba, és hamarabb meg is nyugszik, amikor elkezdjük vigasztalni.
