
Mint ismert, nem végződött jól Horváth Gréta és Meggyes Dávid házassága: 2022-ben válással ért véget. A szakítás hátterében pedig az üzletember hűtlensége állt. Az influenszer most elmondta, hogyan gondol vissza a második házasságára, és azt is elárulta, tartja-e a kapcsolatot a volt férjeivel – írja a Blikk.
„A gyerekem édesapjával igen, mert emberileg szeretem a mai napig. A másik házasságom pedig egy vicc volt, utólag nézve. Nem vagyok bohóc már” – reagált a közösségi oldalán egy követője kérdésére.
Mint a lap megjegyzi, nemrég Hajdú Péter műsorában is beszélt az exéről, ahol a következőket árulta el róla: „Dávidot teljesen kitöröltem az életemből, az összes közös fotónkat kidobtam.”
Horváth Gréta amúgy a válás után hónapokig a padlón volt, aztán összeszedte magát: életmódot váltott, ami által sokat fogyott, új életet kezdett és nemsokára a szerelem is betoppant az életébe. Immár több mint három éve van együtt az új párjával, szinte egyből be is mutatta otthon Zoltánt. „Nagyon hamar be is illeszkedett a családba, a fiam, Filip is megszerette őt. Az utóbbival kapcsolatban azért kaptam rendesen, hogy hogy vihetek haza egyből egy pasit… Elárulom, a párom egy éve költözött csak hozzánk, addig kétlaki életet éltünk, ingáztunk Budapest és Gyula között. Tehát nem kapkodtunk, nem siettünk. Ő az a társ, aki mellett nő lehetek, szabad és boldog. Akinek ha este tízkor gofrit sütök, másnap virággal lep meg. És akire a vállalkozásaimban is számíthatok” – részletezte Horváth Gréta.
Kiemelt fotó: Sajtószoba