nlc.hu
Család

Végre kiderült: ez a hölgy Palik László szerelme – videó

Több mint két évtizede ismerik egymást, de csak az elmúlt pár évben alakult át a kapcsolatuk szerelemmé.

Palik László és Dr. Erős Petra már közel négy éve alkotnak egy párt, ám sosem beszéltek a nyilvánosság előtt a magánéletükről, ezt megtartják maguknak. Most azonban mégis úgy döntöttek, hogy együtt szerepelnek a képernyőn, így végre láthatjuk a tévés titkos szerelmét.

palik lászló és kedvese petra

Fotó: Bors videó

Három éve élünk együtt. Januárban leszek 63 éves. Ahogy szokták mondani: kicsit terhes nincs, vagy terhes, vagy nem terhes. Ha végül úgy döntöttünk, hogy belépünk ebbe az utcába, akkor viszont túl sokat molyolni semmi értelme nem volt

– mondta Palik László, majd hozzátette, ő sem gondolta, hogy a válása után ilyen gyorsan rátalál a szerelem, de amikor meglátta Petrát, tudta, hogy vele szeretné leélni az életét. A Legyen ön is milliomos! műsorvezetője elárulta, mindkettejüknek fontos volt, hogy gyermekeik áldásukat adják a kapcsolatukra, ez pedig már a szerelmük első hónapjaiban megtörtént.

Így még sosem láthattuk őket:

Arról is beszéltek, hogy több mint két évtizede ismerik egymást, ám csak az elmúlt években alakult át szerelemmé a barátságuk.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top