Izoláció vs. magány: két külön dolog
A kutatók különválasztották a két fogalmat: a magány szubjektív élmény („milyen gyakran érzem magam egyedül”), míg a társas izoláció inkább mérhető tény („milyen gyakran töltök időt másokkal, tartozom-e közösségekhez, járok-e társas programokra”). A friss eredmények szerint az izoláció következetesen gyorsabb hanyatlást jelzett, és a magány csak kis részben „magyarázta” ezt a kapcsolatot. Magyarán: lehet, hogy te jól elvagy egyedül, de ha tartósan beszűkül a társas életed, az a jelek szerint az agynak nem mindegy.
Miért terheli az agyat a kevés kontaktus?
A magyarázat kézenfekvő: a társas helyzetek folyamatos „agytorna” jellegűek. Beszélgetés közben emlékezünk, reagálunk, értelmezünk, árnyalunk, viccet értelmezünk, konfliktust kezelünk – ezek mind olyan készségek, amelyeket használni kell, hogy formában maradjanak. A kutatók szerint éppen ezért lehet védő hatású, ha valaki később is rendszeresen kapcsolódik másokhoz, akár egyszerű, hétköznapi módon is.
Valóban magányos az, aki egyedül él? Ezt mondja a pszichológus
Egy friss kutatásban a magyarok ötöde nyilatkozta azt, hogy az egyfős háztartást vezetők többnyire boldogtalanok. De vajon tényleg így van? A pszichológus válaszol. Kattints a részletekért.
Fontos: ez persze nem azt jelenti, hogy „ha keveset jársz társaságba, biztosan demens leszel”. A kutatások kockázatokról és összefüggésekről beszélnek, ugyanakkor a tanulság adja magát: a kapcsolódás nem luxus, hanem agyvédő szokás is lehet. Ha pedig valaki memória- vagy koncentrációs romlást tapasztal, érdemes orvossal is egyeztetni.
Fotó: illusztráció, Unsplash
