Farkasházy Tivadar hosszú éveken át ápolta nagybeteg feleségét, Mimit, aki nemrég elhunyt. A BEST magazin utolérte a gyászoló humoristát, aki elárulta, hogy van most.
Farkasházy Tivadar az élete legszebb időszakának érzi az elmúlt 4 évet, amit Mimi szívének legkedvesebb városában, Balatonfüreden tölthettek együtt. A 80 éves humorista az utolsó percig odaadóan ápolta beteg feleségét, aki a 78. születésnapja után pár órával örökre itthagyta őt.
„Nem látom semmi esélyét annak, hogy valaha is bármi feledtetni tudná a történteket, különösen az utolsó napokat, akár néhány percre is. És van még valami, ami helyrehozhatatlan. Mimi rám bízta az életét, és én súlyos hibákat követtem el. Hiába próbálnak meggyőzni az ellenkezőjéről a barátaim, úgy érzem, hogy ez örökre belém ivódott. De talán tudok néhány olyan dolgot mondani, amit esetleg valaki figyelembe vehet, aki hasonló helyzetbe kerül. A súlyos betegek többségét teljesen magára hagyják, hiába ugrálnak körülötte, én megpróbáltam azonnal az ő életébe költözni, ahelyett, hogy a számára már tökéletesen érdektelen dolgok özönét rászabadítsam. Mert ő már egy másik világban élt, és roppant logikusan rendezte be egyre szűkülő életét, amihez szigorúan tartotta magát. Ennek is megvoltak a szép pillanatai, bár egy idő után már csak remélni lehetett, hogy ő is így érzi” – osztotta meg fájdalmát a BEST magazinnal.
Farkasházy Tivadar azt is bevallotta, mi hiányzik neki a legjobban Mimi lényéből: „Ha nagy ritkán néhány órára elmentem, egy nagyszerű asszony, Rita vigyázott rá. Ilyenkor előfordult, hogy egyedül maradt fél órára, és tudtam, hogy nézi az órát és az ajtót. Soha ekkora örömmel nem nyomtam ilyenkor a gázt. De ezentúl soha többé nem fog várni senki. Ez elviselhetetlen.”
Ami a jövőt illeti, elárulta, hogy Balatonfüreden marad: „Mert itt érzem a legjobban a jelenlétét, akkor is, ha még jobban szembesülök a hiányával, bármire nézek.”
Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

Kiemelt fotó forrása: YouTube / Klubrádió – videó
Olvass még Farkasházy Tivadarról az nlc-n!
- Ezért nem beszél évek óta Farkasházy Tivadar Verebes Istvánnal
- Farkasházy Tivadar őszintén vallott a börtönben töltött napjairól
- Elásta a csatabárdot Havas Henrik és Farkasházy Tivadar, sőt közös munkába kezdtek