Sam Wass gyermekpszichológus és professzor arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyik legkárosabb szülői reakció az, amikor megpróbáljuk lebeszélni a gyereket a saját érzéseiről. Vagyis amikor nem azt segítjük neki megérteni, mi zajlik benne, hanem inkább azt üzenjük: ezt te most nem is érzed igazából, illetve ha mégis, nem kéne ezt érezned.
Mit mondjunk a gyereknek? Azt inkább ne, hogy ne féljen vagy ne szomorkodjon
A szakember szerint az érzelmek elfojtása nem működik. Felnőtteknél sem, gyerekeknél pedig végképp nem. Egy érzést nem lehet egyszerűen kikapcsolni attól, hogy valaki kívülről azt mondja rá: nincs okod félni, ne sírj, ne legyél dühös, nyugodj meg.
Ezek a mondatok sokszor jó szándékból hangzanak el. A szülő meg akarja nyugtatni a gyereket, gyorsan túl akarja lendíteni a nehéz pillanaton. Csakhogy a gyerek ettől még ugyanúgy fél, szomorú vagy zaklatott marad, csak közben azt is érezheti, hogy a benne lévő érzés valahogy nem helyénvaló, illetve hogy a másik még csak meg sem érti őt.
Miért árt, ha letagadjuk a gyerek érzéseit?
A gyerekek sokszor még nem tudják pontosan azonosítani, mi történik bennük. Nem azért, mert nem figyelnek magukra, hanem mert még nem tanulták meg, hogyan kell szavakba önteni az érzelmeket. Ha ilyenkor csak annyit kapnak, hogy „nem kell félni” vagy „ez butaság”, az nem segít nekik eligazodni a saját belső világukban.
Sam Wass szerint az működik jobban, ha a szülő megpróbálja megnevezni mindazt, amit lát. Például azt mondja: úgy tűnik, most félsz. Vagy: azt látom, nagyon elszomorodtál. Ez nem felnagyítja az érzést, hanem keretet ad neki. A gyerek ebből tanulja meg, hogy amit átél, annak neve van, és hogy az érzései érvényesek.
Mit mondjunk a gyereknek sírás vagy dühroham helyett?
A szakember azt javasolja, hogy a szülő ítélkezés nélkül próbálja visszatükrözni a gyerek állapotát. Nem azt kell közölni vele, mit ne érezzen, hanem azt, hogy valószínűleg mit érez most. Ez lehet egy nagyon egyszerű mondat is: szerintem most megijedtél, vagy úgy látom, most nagyon dühös vagy.
Ez a fajta visszajelzés segíti a gyereket az önismeretben. Minél jobban érti, mi zajlik benne, annál könnyebben tudja később szabályozni is az érzéseit. Vagyis az érzelmek megnevezése nem elkényezteti a gyereket, hanem éppen ellenkezőleg: hosszú távon megerősíti.
Gyereknevelés és érzelmek: ezt nem igazán tanítja meg senki
A gyermekpszichológus szerint ez azért is nehéz terep, mert az érzelmi önismeretet valójában alig tanítjuk tudatosan a gyerekeknek. Pedig ez ugyanolyan fontos készség, mint sok más, amire később szükségük lesz. A gyerek először a szülő nyelvén keresztül tanulja meg felismerni, mi a félelem, a csalódottság, a düh vagy a szomorúság.
Ezért nem mindegy, hogyan reagálunk a nehéz pillanatokban. Az, hogy a gyerek azt tapasztalja: a benne lévő érzések kimondhatók és elfogadhatók, később is alapélménnyé válhat számára, ami stabil kapaszkodó a nehezebb életszakaszokban.
A gyerek megnyugtatása nem ugyanaz, mint az érzéseinek eltörlése
Sok szülői mondat elsőre megnyugtatónak hangzik, valójában azonban inkább lezárja, mint megérti a gyereket. A „nem lesz semmi baj” vagy az „ugyan, ezen ne sírj” gyors megoldásnak tűnhet, de ettől a gyerek még nem érzi jobban magát. Sokkal inkább attól nyugszik meg, ha valaki mellé áll, és segít értelmet adni annak, amit éppen átél.
Fotó: illusztráció, Unsplash
A videó AI alapú programmal készült.
