Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

Dr. Vekerdy Tamás: „A gyerek agresszívebb és depresszívebb lesz a képernyőtől”

Ördögtől való vagy hasznos tudás? Tiltani vagy tűrni? Hogyan ne legyenek függők a gyerekek? Az infokommunikációs eszközök hatásáról beszélgettem Vekerdy Tamással.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tündéri kisgyerek, aki nyáron szélsebesen szaladt a pillangók után, ősszel szorgosan gyűjtötte a faleveleket, télen lelkesen számolgatta a kövérkés hópelyheket, tavasszal pedig boldogan hallgatta a madarak csicsergését. Mégis, amit a legjobban szeretett varázslatos és felhőtlen gyermekkorában, az az okostelefon és a tablet…

Egy öt és fél éves, és két hároméves gyerkőc anyukájaként egyszerűen kitiltottam életünkből az okostelefont és a tabletet. Illetve be sem engedtem soha.

Ennek nem anyai nagyságom az oka, hiszen úgy terelgetem utódaim, mint bármely átlagos szülő. A liberális nevelés híveként engedékeny, mégis következetes vagyok. Ebben a kérdésben viszont nincs apelláta, és mivel gyerekeim ezidáig kütyümentesen éltek, ezt szokták meg, egyelőre szerencsére nem is igénylik. Bár bevallom, néha nehéz úgy izgalmasnak maradnom egy mesekönyvvel a kezemben, hogy közben számtalanszor azt látják: más gyereknek szabad nyomogatni anya telefonját, apa kölcsönadja a tabletet…

Hiszek a fejből mondott vagy könyvből olvasott mese varázsában. Jó összebújni, együtt kitalálni történeteket, százszor is átlapozni a kedvenc könyveket. Másrészt nincs kedvem rögtön három méregdrága tabletet vásárolni, hogy a testvérek között szent legyen a béke. Nem kell, és nem is lehet teljesen kizárni az életünkből a technikát, de határozottan állítom: ráérünk mi még arra. Most még félek kezükbe adni az azonnali felcserélhetőség hatalmát. Bármelyik gyerek hamar függővé válhat, hiszen a felnőtt társadalom is évek óta okostelefonja rabja. Mi tévők legyünk?

Megtanulják, hogy kell egy könyvet lapozni. (forrás: szerző)

A legkiválóbb szakemberrel beszélgettem a kütyük kártékony hatásáról, a fejből mondott mesék fontosságáról, és XXI. századi technika esetleges szülői szabályozásáról. Vekerdy Tamást kérdeztem.

„Csak a hallott mese a mese. A látott mese nem mese, ezt tudomásul kell venni. Korát figyelembe véve, fejből kéne mesélni a gyereknek, mert a “fejmesét” szeretik a legjobban. Másfél éves kor körül a napi rutin elmesélése a legérdekesebb, aztán kétéves kor körül azt szeretik a legjobban, ha a kis medvebocsról mesélek, akiről persze tudja, hogy az ő. Ezután következnek azok az állatmesék, amelyek már nem róla szólnak, majd ötévesen működnek a nagymesék, mint például Benedek Elek Világszép Nádszál kisasszonya.”

Van néhány kitalált mese a fejemben, aminek főszereplői hároméves ikreim. Kedvencük a „trabantos”, amivel ők száguldanak mindenfelé kirándulni, és a „tűzoltós”, amiben kislányom sütit süt, kisfiam pedig a világ leggyorsabb tűzoltóautóját vezeti. Nagylányom is élvezi az általam kreált történeteket, de már inkább a hosszú, könyves mesékre fáj a foga. Nem akarok álszent lenni: mindennap nézhetnek is mesét, de csak tévében. Van néhány kedvenc, ezek váltakoznak. És ilyenkor olyan jó nyugalomban teregetni, egyedül vacsorát készíteni! Mert nekem is mindennap jól jön ez a kissé roncsoló, addiktív „bébiszitter”. Ám hiába a legmenőbb képernyős mese, Vekerdy szerint számos tanulmány, kutatás bizonyítja, hogy nem kis veszélyeket rejt magában.

„Steve Jobs, Zuckermann, Bill Gates, akik kitalálják ezeket a kütyüket, azt mondják, hogy a gyerekeiket, unokáikat 8-10 éves korukig nem engedik képernyő elé. Hogy miért, azt nem mondták meg, de azért elgondolkodtató. Tudjuk, hogy a gyerek játék közben belső képeket készít: „ne lépj a szőnyegre, az a tenger”, felhúzzák a hétmérföldes, sárga csizmát – azért tudja, hogy „sárga” és rám szól, ha kihagyom, mert remélem, 128-szor hallotta ezt a mesét. Az ismétlés énerősítő hatású, és segít feldolgozni a külső világot.

A gyerek kezdetben nem tud különbséget tenni belső és külső kép között: bekapcsolom a laptopot, tabletet, tévét, ahonnan árad a kép, kép, kép.

Rátapad, nem tud lejönni róla, és a külső kép megjelenésének pillanatában blokkolja a belső képkészítést. Akármilyen harmonikus mesét néz, akkor is agresszívebb és depresszívebb lesz a képernyőtől, ugyanis nincs feldolgozás. Totál átverés.

Amikor rámeredünk a képernyőre, az agy elektromos hullámszerkezete elkezd megváltozni, és elindul az éber állapotot jellemző hullámszerkezet felől az alvást vagy a meditációt jellemző hullámszerkezet felé. Csakhogy míg alvásban vagy meditációban le vagyunk zárva a külvilág felé, belső tartalmainkat dolgozzuk fel, és ezért pihenten, énerősen ébredünk, most ezt a védtelenné vált központi idegrendszert visszalapozhatatlan külső ingerek mossák át.”

Okostelefon mellé egy gramm kokaint tessék!

dr. vekerdy tamás

Dr. Vekerdy Tamás (forrás: facebook)

„Persze, legyen egy kisiskolásnak mobiltelefonja, mert így tudom tartani a kapcsolatot vele. Egy angol tudományos cikk jut eszembe: Okostelefont vettél a gyerekednek? Miért nem vettél mellé még egy gramm kokaint is? – az agyfiziológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a különböző vegyi anyagoknak, amik az egyik idegvégződésről átviszik az ingerületet a másikra, működése nagyon hasonló képernyő nézése közben, mint amit a kábítószerek kiváltanak. Beindul egy önjutalmazó rendszer, ami nem kíván erőfeszítést, és hamar függőség alakul ki. 

Értem én: ülünk az autóban, viszonylag hosszú távot megyünk, hátul nyűglődnek a gyerekek, borzalmas! Mennyivel egyszerűbb a kezükbe adni a laptopot és benyomni nekik a Tündérkirálykisasszonyt! Világos. Miért, mi felnőttek nem estünk a rabságába ezeknek a dolgoknak, az autótól az okostelefonig? A gyerekek ezt látják, és ezt követik. Felnőttként akár még a családi asztalnál is mindenki mered a telefonjára. Ez valami pokoli! Nem mi használjuk ezeket az eszközöket, hanem azok minket. Kissé meghülyítenek és antiszociálissá tesznek.”

De vajon mi a megoldás? Van egyáltalán?

Most még nem okoz gondot az okostelefon és tablet nélküli lét, de tudom, hogy hamar eljön a nap, amikor az én gyerekeim is igényt formálnak a technikára. Hogy lehet egészséges mederben tartani ezt az őrületet?

„Ha azt látja otthon a gyerek az anyukájától, akkor természetes, hogy ő is nyomkodni akarja a számítógépet, hiszen a gyerek mindent utánoz. Így tanulja a beszédet, a világot, ezért nem kell tanítani. Sőt, javítgatni sem szabad, mert akkor rosszabbul fog beszélni, ne adj’ isten elkezd dadogni. Egyszerű spontán utánzással tanul mindent. Két-három percig engedem, hogy nyomkodja a billentyűket, később esetleg még azt is megmutatom neki, hogyan lehet rajzolni rajta.

Viszont óva inteném magunkat attól, hogy számítógépes játékokat játsszon!

Engedékeny álláspont, de elfogadható, hogy ahogy korban halad az iskola felé, nyomkodhatja a billentyűzetet három-négy percig, aztán később nyolc-tízig is akár, de csak limitáltan, és az én felügyeletem mellett. Ez a televízióra is igaz. A Los Angeles-i Waldorf iskolák tanácsa: nem rongálom az óvodás gyerek különösen érzékeny központi idegrendszerét képernyővel. Iskolába lépve csak közösen kiválasztott műsort, naponta körülbelül húsz percet engedek, de csakis valamelyik szülővel együtt. 

Ezt a kamaszkor beköszöntéig kéne így betartani, amikor ebben is szabadon kell engednem a gyereket. Ekkor olyan lesz, mintha a számítógéptől függővé vált volna, de ez nem baj. Ha nyolc-tíz éves koráig nem vált azzá, akkor kamaszként ki fog tudni jönni belőle. Tudom, nehéz, megvalósíthatatlan, mégis ezt a tudást érdemes magunkban hordani. A példamutatás, hogy én hogyan csinálom, az a döntő.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top